Kevesebb lett a magyar bor 2009-ben
Az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően, miközben a hazai borfogyasztás egyes becslések szerint átlagosan évente 3 millió hektoliter – írja a Népszava a szombati számában.
A kevesebb alapanyag ellenére a szőlő felvásárlási ára nem emelkedett, hanem még az egy évvel korábbi – nem túl magas – összeghez képest is csökkent. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a lapban azt nyilatkozta, hogy a piaci feszültségek egyik oka a szűkös hitelforrás. Ennek következménye az is, hogy jó néhány termelő jelentős csúszással, vagy egyáltalán nem kapta meg a felvásárlóktól a pénzét. Egyébként is rendkívül alacsony volt a szőlő felvásárlási ára. A fehér szőlő kilójáért 35-40, a kékszőlőért 70-75 forintot kínáltak a felvásárlók.
A hazai piacra nyomást gyakorol az egyre növekvő borbehozatal is. Egyes pincészetek az olcsó olasz nedűt választották a magyar helyett, amivel elkerülhetik a készletek finanszírozásának terhét. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat mintegy 400 ezer hektoliter olasz bor magyarországi behozatalát valószínűsíti. Ez a nagyságrend már alkalmas a hazai borpiac megzavarására. Horváth Csaba szerint ez annál inkább „kellemetlen”, mert 2009-ben kifejezetten jó évjárattal számolhattak a borászok, különösen éppen a vörösboroknál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.