2009. december. 09. 13:36
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. december. 09. 16:46
Gazdaság
Gráf József: sikerült megalapozni a modern magyar mezőgazdaságot
Gráf József szerint az elmúlt évek munkájának eredményeként sikerült megalapozni a modern, versenyképes magyar mezőgazdaságot.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szerdán Budapesten a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) V. kongresszusán beszélt. Aláhúzta: jó döntésnek bizonyult, hogy az ország uniós csatlakozását követően az ágazat rendelkezésére álló mintegy 1300 milliárd forint többletforrás felét a magyar mezőgazdaság korszerűsítésére szánták. Ennek eredményeként - az uniós pénzek és a nemzeti források felhasználásával - az állattenyésztésben mintegy 400 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg, és mintegy 300 milliárd forint értékű új erőgép és más munkaeszköz kerülhet az agráriumba.
Nagy Tamás, a MOSZ elnöke azt emelte ki, hogy a szervezet két évtizedes működése során a MOSZ tudatosan építette fel a mezőgazdasági szövetkezők és termelők érdekképviseleti rendszerét. Hozzátette: a MOSZ tagjainak 73 százaléka kis-, 26 százaléka mikrovállalkozás és 1 százalék tartozik a nagyvállalati kategóriába.
Elmondta, hogy a MOSZ tagsága állítja elő a magyar mezőgazdasági termékek mintegy 50 százalékát, mintegy 2 millió hektárt művelve. Évente mintegy 138-140 milliárd forint adót és járulékot fizetnek be az államkasszába. A többi árutermelő a magyar mezőgazdaságban évente csak mintegy 20 milliárd forintos befizetési kötelezettséget teljesít az államkasszába - tette hozzá.
A MOSZ elnöke utalt arra: mindezek figyelembevételével a magyar mezőgazdasági szövetkezők és társas vállalkozók azon csoportja, amely tagja az érdekképviseletnek megkerülhetetlen részét képezi a magyar agrártársadalomnak. Ezért bármilyen összetételű kormány is kerül hatalomba a jövő évi választások után, azzal szembesül majd, hogy ambícióit nemcsak az unió jogrendje, a magyar törvények, de az érdekképviselet - azaz a MOSZ - tevékenysége is behatárolja - figyelmeztetett.
Fontosnak tartotta, hogy az unió új költségvetési időszakában is megmaradjon a Közös Agrárpolitika (KAP) mostani közös finanszírozása.
A kongresszusi küldöttek megválasztották az érdekképviseleti szervezet új vezető tisztségviselőit. A küldöttek az elnöki tisztségre továbbra is Nagy Tamás eddigi elnököt tartották alkalmasnak. A főtitkári teendők ellátását pedig ismét Horváth Gáborra - korábbi főtitkárra - bízták.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.