A Malév a Wizz Air párizsi utasaira gyúr
Megszerezné a Malév a Wizz Air párizsi utasait miután a diszkont légitársaság a napokban bejelentette, hogy megszünteti Budapestről közlekedő párizsi járatát a Malév akciós áron kínálja jegyeit a francia fővárosba a foglalással rendelkezőknek.
Abban bízik a Malév, hogy a diszkont cégtől átcsábított utasokat a későbbiekben is meg tudja tartani. Az akció keretében a Malév 18 900 forintos jegyet kínál Budapest és Párizs közötti útvonalra azoknak a Wizz Air-utasoknak, akik a Wizz Air járatbezárása miatt kénytelenek újratervezni útjukat, és akiknek van érvényes párizsi repülőjegyük. A lehetőséggel 2010. január 15-ig tudnak élni az érintett utasok a szabad kapacitás függvényében.
Kázmér Natasa, a Wizz Air szóvivője az MTI-nek elmondta: azoknak az utasoknak, akik már megvették párizsi jegyüket a légitársaság vagy visszatéríti annak árát, vagy átfoglalhatnak egy másik járatra is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.