Újabb ígéretekkel állt elő a General Motors az Opel átszervezésében
Noha a tervezett elbocsátásokat egyáltalán nem vonta vissza, azok számát néhány százzal csökkentette az Opel tulajdonosa, a General Motors. Három év múlva azonban ismét profitot várnak európai érdekeltségektől.
Pénteki értesülések szerint egyebek mellett erről beszélt az Opel/Vauxhall vezérigazgatója, Nick Reilly pénteken a németországi Rüsselsheimben, ahol a helyi Opel-alkalmazottakkal találkozott. Szavai szerint a General Motors Európa-szerte az eddigi 9000 helyett mintegy 8300 munkahely megszüntetését tervezi, ezek oroszlánrésze – mintegy 50-60 százaléka – ugyanakkor a négy németországi üzemre esik. Reilly azt ígérte, hogy az Opel európai "agytrösztjének" számító Rüsselsheimből a tervező, illetve fejlesztőmérnökök közül egyetlen egyet sem bocsátanak el.
Új Opel modell. A megegyezés szerint kinyitják számukra az amerikai piacot is © Autómenedzser |
Nick Reilly nem vázolta, hogy a németországi elbocsátások a négy üzem közül hogyan oszlanak meg. Ismételten azt hangoztatta, hogy a General Motors a hónap közepére terjeszti elő végleges szanálási tervét. Német sajtójelentések szerint viszont a Belgiumban lévő antwerpeni üzem sorsa állítólag már megpecsételődött, a gyár bezárása a rekonstrukció elengedhetetlen elemét jelenti.
Reilly megerősítette, hogy a szanálás költségei 3,3 milliárd eurót tesznek ki. A General Motors arra számít, hogy ebből 2,7 milliárd eurót az európai „Opel-országok” fedeznek. A vezető kijelentette: az amerikai konszern azt reméli, hogy az Opellel Európában három év múlva ismét nyereséges lesz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.