PSZÁF: nem fogadták el az alkotmánymódosítást
A kormány terveivel ellentétben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke nem kap rendeletalkotási jogot, miután az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást.
A törvényjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatására lett volna szükség, a Ház azonban 184 igen, 167 nem szavazattal elutasította az előterjesztést. Az MSZP mellett igennel szavazott Magyar Bálint (SZDSZ) és két független képviselő: Császár Antal és Gyenesei István; nemmel voksolt a Fidesz és a KDNP, az SZDSZ, a függetlenek, illetve két szocialista politikus: Szabó Lajos és Schiffer János.
Az MTI információi szerint a Fidesz azzal utasította el az alkotmánymódosítást, hogy szerinte ezt a kérdést a jogalkotási törvényben kellene rendezni. Az alkotmánymódosítás alapján ugyanis a jövőben az autonóm államigazgatási szerv, valamint kormányhivatal vezetője is felruházható lett volna jogalkotói hatáskörrel.
Az alkotmánymódosítással összefügg az egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelkezésalkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról szóló törvényjavaslat, amiről jövő héten dönthet a parlament.
Az MTI úgy tudja, a szocialisták azért hozták előre az alkotmánymódosításról szóló szavazást, hogy annak elbukása esetén módosítsák a feles ágazati törvényeket, hiszen azok határoznák meg azon területeket, ahol a PSZÁF rendelkezést adhat ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.