Megújította együttműködési megállapodását a MEH és a GVH
Megújította együttműködési megállapodását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energia Hivatal (MEH) – közölte a versenyhivatal.
A közlemény szerint november 12-én tartott a két szervezet szakmai egyeztetést, és kölcsönösen pozitívan értékelték a korábban megkötött megállapodást.
A MEH és a GVH számára a villamosenergiáról szóló törvény együttműködési kötelezettséget ír elő, ennek megfelelően a két hatóság már hosszú évek óta együtt munkálkodik az energiapiaci verseny erősítése és a szabályozás hatékonyságának javítása érdekében.
A célok megvalósítására a MEH és a GVH együttműködési megállapodást kötött még 2006 nyarán. Ennek keretében a két hatóság által lefolytatott eljárások során a MEH a versenyt érintő hatósági eljárásai során kikéri a GVH véleményét és a versenyhatóságot adatszolgáltatással segíti álláspontjának kialakításában. A GVH ugyancsak bevonja a MEH-t az energiaszektort érintő versenyfelügyeleti eljárásaiba, ágazati vizsgálatába. A két hatóság ezen kívül együttműködik a piacfelügyelet és a jogszabály előkészítés területén, valamint a nemzetközi kapcsolattartás körébe tartozó és a fogyasztóvédelmi feladatok terén is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.