2009. október. 19. 12:24 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 19. 13:34 Gazdaság

Erdei Tamás: a hazai hitelintézetek helyzete 2-3 év alatt konszolidálódhat

A bankszektor megregulázásával kapcsolatban érkező felvetések részben jogosak, az erősebb felügyelet vagy szabályozási rendszer szükségességét nem lehet vitatni – mondta Erdei Tamás. A Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában kifejtette: két-három éves távlatban lehet arra számítani, hogy a hazai hitelintézetek szempontjából konszolidálódik a helyzet.

A bankszektor megregulázásával kapcsolatban érkező felvetések részben jogosak, az erősebb felügyelet vagy szabályozási rendszer szükségességét nem lehet vitatni – mondta Erdei Tamás a Világgazdaságnak adott interjújában. A Magyar Bankszövetség régi-új elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy a magyar pénzügyi rendszer ugyan a legnehezebb időszakban is jól vizsgázott, de emellett a válság miatt felmerülő új problémákra megoldást is kell találni. Ehhez pedig implementálni kell a fogyasztóvédelmi, illetve a versenyt erősíteni hivatott uniós direktívákat.

Erdei véleménye szerint az utóbbi időben a politika, a gazdasági válság és a fogyasztóvédelmi kérdések által felvetett kritikák miatt alakult ki negatív hangulat a bankrendszerrel szemben, amelyet feltétlenül kezelni kell. A Bankszövetség elnöke kiemelt feladatának tekinti, hogy az így felmerülő kérdéseket hangsúlyozottan szakmai mederbe tereljék. Erdei Tamás szerint a bankszektor és az ügyfelek szempontjából is fontos bizalom fenntartása, amely érdekében komoly előrelépésnek tartja a magatartási kódex létrejöttét.

A bankszektor jövőjét illetően Erdei Tamás kifejtette: az elmúlt években elért jövedelmezőségi mutatókat jó időre el kell felejteni. A közelebbi kilátásokat leginkább a makrogazdasági teljesítmény határozza meg: amíg a gazdasági növekedés – a Magyarország szempontjából releváns nyugat-európai államok talpra állásával – nem indul be újra, nem lát arra esélyt arra, hogy a szektor jövedelmezősége emelkedésnek induljon – jegyezte meg a szakember. Ennek tükrében két-három éves távlatban lehet arra számítani, hogy a hazai hitelintézetek szempontjából konszolidálódik a helyzet – tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.