Soros György koppenhágai bejelentése és egy kínos incidens
Soros György, a neves filantróp egymilliárd dollárt fektet egy ammónia alapú, „tiszta szén” technológia elterjesztésébe. Továbbá tíz éven át összesen 100 milliót költ majd egy hamarosan felálló, klímapolitikával foglalkozó intézetre. Soros szombaton, a klímaváltozással foglalkozó koppenhágai konferencia vacsora-díszvendégeként tette bejelentését, ám az ezt követő kérdezz-felelek perceket incidens zavarta meg.
A konferenciát a Project Syndicate nemzetközi sajtóügynökség rendezte a dán fővárosban, Kiotóból Koppenhágába címmel. A rendezvényre 119 ország 300 szerkesztőjét hívták meg. A záró vacsora díszvendége volt Soros György, aki ekkor jelentette be, hogy – meggyőződve a klímaváltozás valós veszélyéről, ami az egész emberiséget fenyegeti – pénzének és erőfeszítésének jelentős részét a globális felmelegedés megakadályozására kívánja fordítani. Ezért határozta el, hogy egymilliárdot költ olyan ammónia alapú technológiára, amely megakadályozza, hogy a szénerőművek szén-dioxidot bocsássanak a levegőbe. (Soros még áprilisban tagja lett egy hattagú konzorciumnak, amely 50 millió dollárt fektetett be az induló Powerspan cégbe. A cég ezt a tiszta szén technológiát kívánja elterjeszteni.)
© Túry Gergely |
A bejelentés után több kérdésre válaszolt Soros. A jordániai ingatlanokkal foglalkozó ammani kiadvány, a Jordan Property főszerkesztője – eltérve az előadás, illetve a konferencia tárgyától – felszólította a 79 éves üzletembert, vesse latba befolyását a robbanásveszélyes közel-keleti helyzet mielőbbi rendezésére. Soros átsiklott – nem derült ki, hogy véletlenül-e, vagy tudatosan – a kérdés felett, egy másik kérdezőnek válaszolt. A jordániai főszerkesztőt ez annyira feldühítette, hogy felpattant, odaszólt Sorosnak, majd fortyogva eltávozott. A rendezők kisebb válságtanácskozást tartottak, ám nem sokkal később a lehiggadt szerkesztő visszatért és tovább fogyasztotta vacsoráját. Legalábbis ez a közel-keleti válság megoldódott…
Hirschler Richárd (Koppenhága)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.