2009. szeptember. 01. 17:05 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 01. 17:02 Gazdaság

Megfogta a forintot a 275-ös lélektani határ

Az euró árfolyama szeptember 2-án 274,5 forint fölé emelkedett, de a 275 forintos lélektani határ (egyelőre) erősnek bizonyult.

A közös európai pénzre a keddi kereskedés elején még 271,5 forint alatt is születtek kötések a bankközi devizapiacon, de a kurzus nem sokáig maradt itt veszteg: kora délutánra 274,5 forint fölé emelkedett. Délután háromnegyed ötkor egy euró 273,5 forintot ért.

A forint árfolyama többé-kevésbé a feltörekvő piaci devizákéval együtt mozgott kedden, a 273-as szint fölött kissé élénkebb volt a forgalom, a 275-ös lélektani határ áttörése azonban nem sikerült – foglalta össze a nap történéseit Dénes Szilárd, az MKB devizakereskedője. A szakember úgy véli: ha az euró árfolyama 275 forint fölé emelkedik, akkor 280-ig nem számíthatunk komolyabb ellenállásra. Szeptemberben 265-280 forint között mozoghat az euró árfolyama – tette hozzá.

A dollár árfolyama kedden javarészt 189 és 192 forint, a svájci franké 179 és 181 forint között mozgott. Délután háromnegyed ötkor a zöldhasút 191,1 forinton, az alpesi devizát 180,5 forinton jegyezték.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.