2009. július. 30. 13:14 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 30. 13:34 Gazdaság

Szombaton indul a nagykörúti villamosvonal felújítása

Augusztus elsején indul Budapesten a nagykörúti villamospálya felújítása a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér közötti szakaszon, a 350 millió forintos beruházás várhatóan augusztus 20-ára készül el – közölte a BKV kommunikációs igazgatója.

A vágányok felújítására azért van szükség, mert a legutóbb az 1990-es években végezték el ezeket a munkákat – közölte Székelyné Pásztor Erzsébet. Emlékeztetett, hogy a Combinók érkezésekor, 2006-ban a vágányokat nem, csak a megállókat újították fel, illetve szélesítették ki és emelték meg. A sínek az ívekben és a közúti kereszteződésekben a nagyobb terhelés miatt hamarabb elhasználódnak, ezért a mostani felújítás során elsősorban a kereszteződésekben cserélik le a vágányokat.

A Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között megújul a Rákóczi úti, az Aradi utcai és a Horváth utcai útátjáró, a Nyugati téri teljes vágányhálózat, a Jászai Mari tér és a Tátra utcai közötti szakasz, a Kisrókus utcai ív és a Moszkva téri kitérő is.

Székelyné Pásztor Erzsébet elmondta, hogy a villamosok helyett forgalomtechnikai szempontok miatt az utasokat magaslépcsős 280-as csuklós Ikarus autóbuszok szállítják majd, amelyek csúcsidőben 1-2 percenként, csúcsidőn kívül 2-3 percenként járnak.

A villamospótlókra a Blaha Lujza téren, az Oktogonon és a Nyugati téren a 906-os éjszaki busz megállójában, a Jászai Mari téren pedig a 91-es busz megállójában lehet majd felszállni. A buszok a Nyugati pályaudvar, az Oktogon és a Jászai Mari tér kivételével a villamosmegállóban állnak meg, és a síneken közlekednek majd. A mozgásukban korlátozottak a BKV iránytaxi szolgáltatását vehetik igénybe, amely két vonaljegy áráért háztól házig viszi majd az utasokat.

A beruházás teljes költsége 350 millió forint, ebből a kivitelezés 243 millió forint. A fennmaradó összeg azoknak az anyagoknak a költsége, amelyeket a BKV bocsát a kivitelező cég rendelkezésére.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.