2009. július. 02. 18:23 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 02. 18:20 Gazdaság

Két százalékot dobott le magáról Budapest

A BUX több mint két százalékos veszteségét hozta a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ami egyrészt a negatív nemzetközi hangulatnak, másrészt a Mol zuhanásának volt betudható.

Alaposan elrontotta a csütörtöki tőzsdei hangulatot a vártnál rosszabb amerikai munkanélküliségi adat. A tőzsdék addig is a negatív tartományban jártak, utána azonban további jelentős mínuszokat szedtek össze. A BUX 2,1 százalékos veszteséggel, 15 100 ponton végzett. A forgalom 14,7 milliárd forint volt, ami kismértékben elmarad az idei átlagtól.

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni, árfolyama 0,5 százalékkal 574 forintra ment föl. A Richter és az OTP két százaléknál is nagyobb veszteséget szenvedett el, előbbi 2,2 százalékkal 33 750 forintra, utóbbi 2,5 százalékkal 3501 forintra gyengült.

A Mol kapcsán rendkívül aggasztó hírek láttak napvilágot, az orosz Kommerszant napilap ugyanis csütörtöki számában közölte: előfordulhat, hogy visszaadják az orosz államnak a félig a Mol tulajdonában lévő vegyes vállalat által kiaknázott nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje (Zapadno-Malobalik, ZMB) kőolajmezőt. 

A Mol szénhidrogén termelésének 20 százalékát teszik ki a főként Oroszországból érkező szállítások, a ZMB mező elvesztése jelentős érvágást jelentene a társaság számára, ennek megfelelőn a részvény árfolyama 3,8 százalékkal 11 550 forintra hanyatlott a budapesti kereskedésben.

Ecoline/Quaestor

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.