2009. május. 15. 17:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 15. 17:36 Gazdaság

Erősödött a forint

A negatív adatokat figyelmen kívül hagyva a pozitív kilátások hatására erősödtek kissé a térségbeli devizák pénteken, a bankközi devizapaicon.

Az eurót 286,30 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben a reggeli 287,79 forinttal és a csütörtök délutáni 287,34 forinttal. 

Az árfolyam nap közben 289 és 285,50 forint közelében is járt, nyugodt "hétvégi" forgalom közepette - mondták el a kereskedők. Az első negyedéves magyar GDP visszaesése nem okozott megrázkódtatást, sőt azt a németországi GDP-visszaesés tükrében egyenesen pozitív meglepetésként értékelte a piac. 
  
A nap közbeni csekély árfolyam-ingadozást követően enyhe erősödésnek indultak a térségbeli devizák. Ez részben a fókuszba állított negyedéves GDP-adatoknak, részben pedig a viszonylag kedvező amerikai makroadatoknak volt köszönhető. 
 
Elhangzott néhány közvetett "szóbeli intervenció" is a térségbeli devizák mellett. Az EBRD elnöke, Thomas Mirow szerint  az idén eléri mélypontját a kelet-európai gazdasági válság, és jövőre kilábalás kezdődik. Az IMF elnöke Dominique Strauss-Kahn is annak a véleményének adott hangot, hogy a válság már valószínűleg túljutott a mélyponton.
 
A dollárt 210,60 forinton jegyezték péntek délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 211,29 forinttal.
 
A svájci frankot 190,50 forinton jegyezték 190,80 forint után, 100 japán jen jegyzése 221,50 forint a csütörtök délutáni 221,81 forinttal szemben. 

Az állampapírok másodpiacán kissé csökkentek a hozamok, az ÁKK referencia hozama 3 éves lejáratra 10,66 százalék (-4 bázispont), 5 éves lejáratra 10,68 százalék (-3 bázispont), 10 évesre pedig 10,45 százalék (-3 bázispont).

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.