Jól kezdett a BUX, aztán kicsit gyengélkedett
A BUX a kereskedés elején stabilan emelkedett, később azonban csökkent a többlet. Végül 0,5 százalékos nyereséggel zárt. A Mol esett, a többi blue chip drágult.
Úgy folytatta a BUX a hétfőt, mint ahogyan az elmúlt hét befejeződött: az index magabiztosan emelkedett az OTP vezetésével. A mutató 11-körül 400 ponthoz közeli nyereséggel is állt, akkor azonban elfogyott a vételi erő, és olvadni kezdtek a többletek. Zárás előtt már a negatív tartományban járt az index, a kereskedés végén azonban 12 126 ponton állapodott meg, ami 0,6 százalékos nyereségnek felelt meg. A BUX együtt mozgott a nemzetközi befektetői hangulattal, a forgalom 22 milliárd forint volt.
Esett a Mol, drágultak a többiek
A vezető részvények közül a legjobban az OTP szerepelt, 14 milliárd forintos forgalom mellett 2,3 százalékkal 2210 forintra erősödött. Korábban a jegyzés 5 százalék fölötti nyereséggel is állt. A Mol jelentős korrekciót szenvedett el, árfolyama 2,1 százalékkal 11 235 forintra csúszott vissza, míg a Magyar Telekom 1,2 százalékkal 574 forintra, a Richter pedig 2,2 százalékkal 27 890 forintra drágult.
Nyertes, vesztes
A nap nyertese az AAA Auto volt, a papír árfolyama 5,3 százalékkal 80 forintra javult, míg a vesztes Humet 5,0 százalékkal 19 forintra gyengült.
Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.