2009. március. 13. 16:48 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 13. 16:30 Gazdaság

Az olasz államadósság 110 százalék felé tart az idén

Olaszország államadóssága tavaly elérte GDP-jének 105,8 százalékát. Az idén pedig 110 százalék felett zárhat.

Az olasz jegybank pénteken azt is közzétette, hogy az államadósság 2007-ben még az olasz hazai termék 103,5 százalékának felelt meg. Elszabadult a bank szerint az államháztartási deficit is tavaly: GDP-hez viszonyított aránya a 2007. évi 1,7 százalékról 3,1 százalékra ment fel. A gazdaság kibocsátása tavaly 1 százalékkal csökkent.

Idén ezen makromutatók mindegyike rosszabbodik: az államadósság 110,5 százalékra kúszhat fel, az államháztartási deficit a GDP 3,7 százalékára, a gazdasági visszaesés a kormány becslése szerint 2 százalékos lesz, a jegybank szerint 2,6 százalékos. Az államadósság a GDP-hez mérten 2010-ben 112 százalékra nőhet Olaszországban, a kormányzat előrejelzése alapján.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.