Forint: hétfő reggel valami történt
A pénteki történelmi csúcsoktól valamelyest eltávolodott hétfő reggel a forint. A kilenc óra utáni percekben a hazai deviza az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
További cikkek |
A pénzpiaci és tőzsdei folyamatokról bővebben az Ecoline.hu-n olvashat. Az egyes részvények árfolyamának alakulásait itt követheti. |
A svájci frank árfolyama a hétfőre virradó éjszaka 193,5 forint fölött is megfordult, innen hajnalra 191,8 forint alá süllyedt, de csak hogy újra 193 forint fölé emelkedjen. A forint ebben a viszonylatban is erősített kilenc óra után: az alpesi deviza árfolyama néhány perc alatt több forinttal gyengült, 190,7 forint alatt is születtek kötések.
A dollár árfolyama, amely pénteken 227 forint felett is járt, hétfő reggel 225 forintig emelkedett – ezen a ponton azonban a forint erősített, a kurzus néhány perc alatt 221 forint közelébe esett.
Kilenc órakor egyetlen hazai vonatkozású makroadat látott napvilágot: a KSH gyorsjelentése a novemberi kiskereskedelmi forgalom éves szinten két százalékos zsugorodásáról számolt be. A forint erősödését azonban nem ez, hanem egy német bank nagy tételű vásárlása váltotta ki.
Ötvös Mihály, a Commerzbank devizakereskedője elmondta: a forint reggeli erősödése a régiós devizák – a cseh korona és a lengyel zloty – hasonló irányú mozgását követte. A szakember egyelőre nem vár 285 forint alatti szintet, hétfőn 285-290 forint között mozgó euróárfolyamra számít.
Senki sem tudja mi következik
A forint pénteken napközben érte el történelmi mélypontját, akkor 291,51 forinton is jegyezték az eurót. Pénteken késő estére már erősödött a forint, amikor 1 euró 288,69 forinton volt. Hétfőn reggel a dollár 222,51 forinton állt a péntek késő esti 222,00 forint után.
Az MTI által megkérdezett szakértők a pénteki mélypont után azt mondták, hogy "ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik". Többek szerint az euró 300 forintig erősödhet, mások szerint a forint inkább drágul, az euró 280 forintig gyengülhet.
Pénteken a Magyar Nemzeti Bank nem avatkozott be a forint védelmében, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy a kormánynak és a központi banknak együtt kell működnie a forint értékállóságának a biztosítása céljából.
Hétfőn reggel a régió valamennyi devizája gyengült, mindegyikük megszenvedi a befektetői kockázatkerülés egyre fokozódó erősödését. Hétfőn reggel például az euró 0,68 százalékkal 28,293 cseh koronára drágult. Az euró 2007. augusztus óta pénteken ért többet először 28 koronánál. Hétfőn reggel az euró 0,01 százalékkal 4,3995 zlotyra emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.