2009. január. 08. 19:54 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 08. 19:33 Gazdaság

Eladják a varsói értéktőzsde többségét

A varsói értéktőzsde legalább 51 százalékát, illetve legföljebb 73,8 százalékát tervezi eladni a lengyel állam első körben, majd a fennmaradó tulajdonrészét a következő két-három évben szinén eladná, közölte a lengyel kincstárügyi minisztérium, amely a tőzsde mintegy 99 százalékát birtokolja.

A varsói értéktőzsde a legnagyobb Közép- és Kelet-Európában. A minisztérium stratégiai befektetők, vagy stratégiai és pénzügyi befektetőkből álló konzorcium érdeklődésére számít.    A minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a világ vezető tőzsdéit hívják meg a pályázatra.

Michal Chyczewski kincstárügyi miniszterhelyettes azt mondta, hogy a versenyből kizárják a bécsi tőzsdét, amely a varsóival verseng a térségben.

A lengyel kormány eredetileg a börze kétharmadnyi tulajdonrészét tervezte eladni intézményi befektetőknek, illetve részvénykibocsátással. Ezt a tervet azután vetették el, hogy a globális pénzügyi válság következtében a börze fő mutatója közel a felére esett.

A minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a magánosítás elindítására azután kerülhet csak sor, hogy az alkotmánybíróság érvényteleníti az eladásra vonatkozó elnöki tilalmat.

A varsói értéktőzsdén 373 céget jegyeznek - köztük a Mol Rt.-t -,  amelyek piaci tőkeértéke 169 milliárd dollár.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.