Óriási konferenciaközpont lesz a Tüskecsarnokból
A KÉSZ Kft. érdekeltségébe tartozó Atlantis Congress & Events Hall Kft. nyerte el egyedüli pályázóként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által a Tüskecsarnok vagyonkezelésére és üzemben tartására kiírt tendert – tudta meg a Világgazdaság.
A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a lágymányosi Infopark területén lévő, több mint tíz éve befejezetlen épületben legalább négyezer fős konferenciaközpontot alakítanak ki.
Az épület befejezése hozzávetőleg 8-9 milliárd forintos beruházást jelent. A Tüskecsarnok vagyonkezelőjének a létesítményt hasznosítania kell, az üzemeltetésből befolyó, remélt haszonból az állam nem kér részesedést.
A nagy befogadóképességű konferenciaépület a remények szerint új, speciális piaci lehetőségeket nyit a magyar kongresszusi turizmus számára.
A Világgazdaság megemlíti, hogy a SYMA csarnok szomszédságába is terveznek egy 4-5 ezer fős konferenciaközpontot, 4,5 milliárd forintos beruházással. A két központ azonban legfeljebb konkurense lesz egymásnak, a magyarországi rendezvénypiacon biztosan lesz igény mindkét központ szolgáltatásaira – idézi a lap Szántó Andrást, a SYMA+ SD Kft. ügyvezető igazgatóját.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.