2008. augusztus. 21. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 21. 11:03 Gazdaság

Erősödött a forint

A keddi értékéhez képest erősebb pozícióban kezdte a csütörtöki kereskedést a forint a budapesti bankközi piacon.

Az eurót délelőtt 234,45/55 forinton jegyezték, míg a nemzeti ünnep előtti kereskedési napon, kedden 235,15/25 forint volt az árfolyama.

A kereskedők elmondása szerint a forint árfolyama az erősödő régiós devizák közül is a legnagyobb mértékben javult, a nemzetközi piacokon augusztus 20-án a 233,50-es szintig jutott. A csütörtök reggeli budapesti nyitás előtt az euró/forint visszagyengült 234,90-ig, de a korai kötések ismét 233,40-nél születtek, majd újabb fordulat juttatta az árfolyamot 234,50 fölé. A jelentős ingadozás oka a kereskedők szerint az is, hogy viszonylag alacsony a forgalom, így egy-egy kötés is képes meglódítani az árfolyamot.

A nemzetközi piacokon gyengülni kezdett a dollár: az euró árfolyama immár 1,4820 körül alakul. Ennek következtében az amerikai deviza a forinttal szemben is jócskán vesztett értékéből: csütörtök délelőtt 158,00/10 forintot ért a keddi 160,60/80 után.

Mozdulatlan a bankközi forintpiac. Sem a legrövidebb lejáratok hozamszintje nem változott, sem a középtávú kamatok nem módosultak; az O/N kamat 8,50 százalék, és ezen a szinten alakul a hat hónapos, illetve az egy éves kamat is.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.