2008. augusztus. 21. 10:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 21. 10:38 Gazdaság

Élhetőbb lakásokat eredményezhet az új szabályozás

Az építési előírások megváltozása miatt a jövőben kényelmesebbek, élhetőbbek lesznek a lakások - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A szeptember 12-én hatályba lépő új szabályozás szerint a legkisebb szoba mérete sem lehet nyolc négyzetméternél kisebb, a lakás egyik szobájának - konyha és étkező nélkül - legalább 17 négyzetméternek kell lennie, a háromemeletes épületekbe is liftet kell szerelni, a hatlakásosnál nagyobb házakba pedig - 2013-tól - garázst kell építeni.

Új szabály az is, hogy az otthonok legalább egyik hálószobájába február 15-én minimum egy órán át be kell sütnie a napnak. Fontos változás továbbá, hogy a jövőben nem lehet építkezni a gyorsforgalmi utak tengelyétől számított 250 méteres távolságon belül, a főutaknál 50 méterben szabták meg e terület szélességét.

Egyes elemzők szerint mindezek megdrágítják majd a lakásokat, mások viszont úgy látják, a piaci túlkínálat miatt nemigen tudják majd érvényesíteni áremelkedési szándékaikat az ingatlanfejlesztők.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.