2008. augusztus. 21. 11:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 21. 11:44 Gazdaság

Az AiRUnion járatait üzemanyaghiány miatt nem indították el

Az AiRUnion szövetség szerdán Moszkvából induló összes járatát később indítja útnak, mivel adósságai miatt nem tudta feltankolni a gépeket – jelentette az Interfax hírügynökség.

A Domogyedovo repülőtéren a tablókon tájékoztatták szerdán az utasokat arról, hogy a szövetség onnan induló mind a 16 szerdai járatának indulását 24 órával elhalasztották. A járatok indításának halasztásáról szóló információt az AiRUnionnál megerősítették.

Kedden Krasznojarszkból a KrasAir – az AiRUnion legnagyobb társasága – hét reggeli járata több órás késéssel indult ugyancsak azért, mert a gépek a társaság adósságai miatt nem jutottak üzemanyaghoz: a gépek feltöltését csak azt követően kezdték meg, hogy a KrasAir átutalt a kerozint szállító Szibir Avia Szervisznek 9 millió rubelt, ezt követően viszont a déli járatok nem tudtak elindulni. A KrasAir a nap folyamán még további 8 millió rubelt utalt át, de a Dusanbéba tartó járat feltöltésére így sem futotta, azt szerdára halasztották. A Vedomosztyi című üzleti lap forrásai szerint a KrasAir összesen 170 millió rubellel tartozik a Szibir Avia Szervisz cégnek.

A Rosztyechnologii állami korporáció – amely az AiRUnion társaságaiban tartott állami tulajdonrészek várományosa, mintegy egymilliárd dollárban jelölte meg a szövetség adósságait, s ígérte a folyó fizetések rendezését, valamint az adóssági helyzet vizsgálatát. E célból az AiRUnionhoz kinevezte Mihail Mosiasvili beruházási bankárt és Roman Pahomovot, a legnagyobb orosz charter légitársaság, a VIM-Avia egyik vezetőjét.

Az adósságok terén a múlt héten az AiRUnion  megállapodott legnagyobb hitelezőjével, a repülőterek üzemanyag-ellátásával foglalkozó TOAP céggel adósságai átstrukturálásáról s egyben arról, hogy a cég visszavonja az AiRUnion ellen benyújtott összes bírósági keresetét. Ez szakértők szerint azzal is összefügg, hogy a Rosztyechnologii vezetés tárgyalásokat kezdett a TOAP megvásárlásáról.

A Rosztyechnologii a tervek szerint megkapja az AiRUnion társaságaiban lévő állami részesedéseket, vagyis a KrasAir – a legnagyobb társaság – 51, a DAL 50,04 és a Samara 46,5 százalékát. A szövetség fő magánrészvényesei Borisz és Alekszandr Abramovics, akik a KrasAir és a Samara 40-40, a  DAL 48,6, az OmskAvia mintegy 70 és a SibAviatrans 100 százalékát birtokolják.

A Vlagyimir Putyin akkori elnök által tavaly májusban aláírt rendelet értelmében a szövetségnek novemberig kellett volna Rt-vé alakulni a magánrészvényesek többségi tulajdonával, de nézeteltérés támadt a vagyon értékelése körül, mivel a Deloitte azt mutatta ki, hogy a többség az állam kezében van: az egész AiRUniont 304, az állami részt az egész 58 százalékára értékelte. Az AiRUnion magánrészvényesei jóval kisebb különbségre számítottak, s vitatják a Deloitte számításait. Az Rt idén január 17-én tartott első közgyűlése ennek megfelelően nem tudta elfogadni az értékelést, illetve az átalakuláshoz szükséges dokumentumokat.

A Rosztyechnologii márciusban javasolta, hogy az Állami Vagyonkezelő adja tulajdonába a nála lévő paketteket, s ezt a közlekedési minisztérium üdvözölte.

Az AiRUnion a tervek szerint hamarosan az orosz piac mintegy 25 százalékát fedi majd le. A szövetségben fő tulajdonos Borisz Abramovics közvetve tulajdonos a Malév magyar légitársaságban az Airbridge Zrt. 49 százalékán keresztül, de a magyar társaságban tartott részéhez továbbra sem lesz köze az orosz állami korporációnak.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.