Vizel Péter: „A pénz sok mindent meggyógyít, végső soron a botrányos politikai helyzetet is” © hvg.hu

Ritkán fordul elő, hogy egy társaságnak szobrot állítanának vagy díjat adnának. Az elismeréseket mindig egyének kapják, s nem véletlenül, hiszen az egyes emberek kezdeményezéseiből születnek nagy dolgok. Ezért nagyon fontos egy társadalom számára, hogy egyes tagjai hogyan viselkednek, hogyan gondolkodnak, hogyan cselekszenek – vélekedik Vizel Péter, aki az elmúlt tíz évben magyarországi társaságok mellett működött marketing-tanácsadóként.

„Először a 70-es években jártam itt Magyarországon. Talán meglepő, de jó tapasztalataim voltak. Bizonyos értelemben jobbak, mint a mostaniak. Az a magas szolgáltatási színvonal, ami akkor a szállodákban volt, mára eltűnt. A vendéglátás első osztályú volt, olyannyira, hogy külföldi szálloda- és vendéglátó iskolákban – tudtommal Svájcban még ma is – előszeretettel alkalmaztak magyarok oktatókat. De mára a nívó rosszabb lett, mint az európai átlag. A XX. század elejéről származó csodálatos magyar vendéglátó-kultúrának ma már alig látni nyomát. A régi vendéglátósok akkor is boldogok voltak, ha kaptak borravalót vagy egy szép mosolyt, és akkor is, ha nem, mert tudták, hogy ők teljesítettek. Volt önbecsülésük, tartásuk. Ez ma már a legtöbb helyen, sajnos, hiányzik” – nosztalgiázik a Kádár-korszak polgári csökevényei iránt az egykori „pénzes” nyugati turista.

De abban igaza lehet, hogy az odaadó vendégszeretet nem idegen a magyar gondolkodástól, csak éppen korunk nem kedvez neki. „Mert itt hatalmas a jó szolgáltatások iránti igény” – vélekedik Vizel. Majd előáll azzal a kissé meglepő megállapítással, hogy a jó személyre szabott szolgáltatásokat nagyon nehéz, vagy talán nem is lehet nagyvállalatokban megszervezni. Például ha valaki arra vállalkozik, hogy minden reggel tejet meg kenyeret visz házhoz, akkor a fáradságát sokan hajlandóak megfizetni, ami egyet jelent azzal, hogy drágábban vásárolnak, mint a szupermarketben. Ha ezt egy nagy cég szervezné, ott a szolgáltatás előbb-utóbb elszemélytelenedne, s a versenyképesség szempontjai fontosabbá válnának, mint a kiszolgálás minősége. És ez lerombolná a piacot. Ezért sok mikroszolgáltatást kellene indítani Magyarországon, és ezeket hálózatba szervezni.

Vizel Péter szerint a hálózatok nagyon fontos szerepet játszhatnának a magyar mikrovállalkozások életében. Ezek ugyanis a hozzájuk csatlakozók számára minőségi garanciát adhatnának, növelhetnék a fogyasztók bizalmát azzal, hogy csak olyan cégeket fogadnak be, amelyek megfelelnek bizonyos szakmai követelményeknek. Példája szerint vannak autómosók Magyarországon, de el kell vinni hozzájuk az autót. Házhoz olyan szolgáltatással senki sem jön, hogy lemosná a kocsit, vagy elvinné az autót megmosatni. Ki bízná rá ugyanis a kocsiját egy vadidegenre? Ezen a hálózatok segíthetnének, hiszen a megrendelők, vásárlók velük állnának szemben, nem pedig egy-egy ellenőrizhetetlen magánemberrel.

Egy másik attitűd. Váltunk © hvg.hu

Magyarország legnagyobb problémája az itt uralkodó negatív attitűd, ez akadályozza leginkább, hogy gyorsabban gazdagodjunk – vélekedik a tanácsadó. Szerinte például nálunk roppant jó szolgáltatásokat nyújtanak a patikák, de hatalmas ribillió lett belőle, amikor a recept nélkül vásárolható gyógyszerek forgalmazását megengedték más üzleteknek is. „Nekem az a fontos, hogy minél gyorsabban elmúljon a fejfájásom, és olyankor nem érdekel a patikusok profitja. A vita sajnálatosan mutatja, hogy ebben az országban a rendszer, az üzleti érdekek és jogok előbbre vannak, mint az emberek” – mondja. „Az volna a jó, ha holnap, amikor felébrednek az emberek, új attitűddel kezdenék a napot. Az a nap már jobb lenne, gyógyulna minden. A második napon már gyorsabban haladnának a változások a pozitív tapasztalatok miatt, a harmadik napon már sokan egyenesen jól éreznék magukat. A negyediken szinte már nem is emlékeznénk, hogy mennyire beteg volt a légkör. Mi itt a gyógyszer? A pénz. A pénz meggyógyít sok mindent, végső soron ezt a botrányos politikai helyzetet is. A legegyszerűbb az volna, ha politikailag eltérő nézeteket képviselő emberek nyitnának közös üzleteket, és közösen keresnének pénzt. Ez az élmény rövid időn belül eltüntetné a társadalom megosztottságát. Persze tudom, hogy ez csak egy szép álom.”

Vizel szerint sok ember él hazánkban, akinek van ideje, de nincs pénze. „Ezek többnyire siránkoznak a szerencsétlen sorsukon, de ritkán kérdeznek meg másokat: mit tehetek, amivel megkönnyítem az életedet? Kanadában vagy az Egyesült Államokban egy üzleti találkozón az első kérdés a partnerhez, hogy ő mit szeretne, és nem az, hogy mit kapok én. Mert tudom, hogy ha azt teljesítem, akkor már nekem is jön valami. Ha azzal kezdi valaki, hogy neki mi a haszna, abból ritkán lesz jó üzlet. Aztán persze jön a kesergés. Ez hatalmas probléma itt” – vélekedik.

A rossz attitűdre hoz egy másik példát is. A parkolási övezetekben, ahol aprópénzzel lehet parkolójegyet váltani, az üzletek egész során virít a felirat, hogy „Nem váltunk!”. Ez érthetetlen – mondja –, hiszen távol tartják az embereket, akik bemennének, s esetleg vásárolnának is valamit. A „Nem váltunk!” negatív üzenet, amely elriaszt sok olyan embert is, akik vásárolni indultak, és nem aprópénzt váltani, de az elutasító felirat miatt meggondolják magukat. Vizel szerint a helyes üzenet: „Van apró. Gyere be, váltunk!”

„A rossz beállítottság abban is megnyilvánul, hogy a magyarok nem próbálkoznak eleget. Először is mindenki azt hiszi, hogy a saját üzletét ő maga ismeri a legjobban. Ezért nehezen fogadnak el tanácsot, ami elég nagy bolondság, mert mindenkinek végig kell járnia a tanulási útvonalat ahelyett, hogy másoktól ellesett, hallott, esetleg megvásárolt módszerekkel próbálkozna. Volt olyan ügyfelem, akinek ajánlottam egy módszert, amit kapásból elutasított. Hét év múlva találkoztam vele, amikor ismét segítségre lett volna szüksége. Megkérdeztem, hogy az előzőleg ajánlott megoldást kipróbálta-e. Erre azt válaszolta, hogy 'már megmondtam, Magyarországon ez nem megy'” – meséli Vizel Péter. „Elég jellegzetes itt, hogy ezeken a maguknak vizionált akadályokon nem lépnek át az emberek, még akkor sem, ha a körülmények alapvetően megváltoznak. Pedig könnyű belátni, hogy pár évvel ezelőtt például nem volt ekkora a fizetőképes kereslet, nem volt ennyi szabadon mozgó és ennyi szabadon gondolkodó ember.”

Rögtön egy másik történettel is alátámasztja mondanivalóját: „Egy ügyfelemnek azt javasoltam, hogy kóstoltatással vezesse rá a fogyasztókat egy új élelmiszeripari termék elfogadására. De nem vállalta, mert szerinte Magyarországon nem akarnak az emberek kóstolni, csak azok, akik enni jönnek. És akik vásárolni akarnak, azoknak nem kell a kóstoló, mert úgyis tudják, hogy mit fognak venni. Hogy honnan vette ezt? Hát tíz éve valami hasonlót már megpróbált, ami akkor nem vezetett sikerre” – illusztrálja a gátlásokkal is megerősített rossz hozzáállásunkat Vizel Péter.

Szerinte különben a kóstoltatás nagy üzlet lehetne, ha oda vinnék az árut, ahol a potenciális vásárló van. Például a metróállomásokra vagy más forgalmas helyekre, ahol kedvezményes vásárlásra jogosító kuponokat is kaphatnának. Úgy véli, ez jó volna a cégnek, jó annak, aki csinálja, és jó a vásárlónak. „Az ismert áruházi kóstoltatásnak más a jelentősége. Ott egyik márkáról a másikra akarják átvinni a fogyasztókat, de ott belőlem nem tudnak új vásárlót faragni, hiszen már bent vagyok vásárlóként. A kóstoltatást én arra használnám, hogy bevigyem a vásárlókat az üzletekbe” – szolgál egy ötlettel.

Sajtbolt. Hálózatba szervezve még jobb © Wikipedia.org

Vizel szerint mindenféle változás jó, mert új terek nyílnak új vállalkozások számára. Ahogy ő látja, a nagy bevásárlóközpontok elterjedésének is vannak pozitív hatásai, mert olyan piacok nyílnak meg általuk a vásárlók közvetlen közelében, amelyek korábban nem is léteztek. „Ki akarna kiautózni a város szélére, ha csak kétféle sajtot szeretne vásárolni? Nyilvánvalóan sajtüzletet, meg csemegeüzletet, meg borüzletet kéne nyitni. Szakboltokat, ahol az eladó érti, hogy a vásárló miről beszél, amikor keres valamit, s akár lehetősége volna megkóstolni, megvizsgálni, megtapogatni az árut. És ezért a plusz szolgáltatásért hajlandó lenne valamivel magasabb árat is fizetni. Vannak is már rá példák, de sokkal kevesebb még az ilyen üzlet, mint amennyit a kereslet eltartana. A kiskereskedőknek össze kéne fogniuk, hogy a speciális boltok egymás mellett nyissanak meg, hogy egyetlen sétával kitűnő kiszolgálás mellett minden finomságot be lehessen vásárolni kisebb helyen, mint amekkora egy bevásárlóközpont. De az abc-kbe is be lehetne vinni házi termékeket. Például házi süteményeket. Persze jó volna, ha ezt egy hálózat részeként tehetnék meg, amely a minőségért szavatolna, de mégis csak a szomszéd üzletig kellene az árut elvinni. Sok kis pénzből így épülhetne nagy üzlet.”

Kanadai szemmel Magyarországon nincs elég tisztelet az üzleti világban. Vizel alapvetése szerint először mindig ajánlani, adni kell valamit a partnernek, aki lehetővé teszi, hogy megkeressük a napi pénzünket. „Ezt sajnos nem érzem Magyarországon” – mondja. „Én tisztelem azt az embert, aki lehetőséget ad nekem, hogy pénzt keressek. De itt nem szeretik a kenyéradó kezet, mert multihoz tartozik, mert valami baj van a tulajdonos múltjával, vagy valami másért. A pénznek pedig nincs se szaga, se pártállása, se vallása. A pénz neutrális dolog. Továbbá igyekeznünk kell elkerülni, hogy a pénz miatt becsapjuk magunkat. Amit úgy értek, hogy ha módod van rá, azt kell tenned, amit szenvedélyesen szeretsz. Ha lehet, akkor tedd a hobbidat a munkáddá. Annál jobb, édesebb, finomabb pénz nincs a világon. Sok bukásom, csődöm, csalódásom volt, mégis boldogan végzem a munkámat, mert ezt szeretem. A balsikerek azonban azért következtek be, mert mindig próbálkoztam. A sok próbálkozásban sok lesz a sikertelenség és sok lesz a siker is. De ha az ember szereti, amit csinál, akkor csak a sikert érzi, miközben azért a bukásokra is emlékezni fog.”

Vizel Péter úgy véli, a legsikeresebb embereket nem arról lehet megismerni, hogy hány jól menő üzletet hoztak össze, hanem hogy hányszor buktak meg. A sikerhez ugyanis kudarcokon keresztül vezet az út, ám a kudarcok a megfelelő attitűd mellett csak útjelző kövek. „Biztosan vannak szerencsés emberek, akik azonnal rátalálnak a helyes útra, a nagy üzletre, de lássuk be, ennek kevés az esélye. Ezért szüntelenül próbálkozni kell, akkor nem marad idő panaszkodni a rossz körülményekre” – hangzik a tanács.

• Ha kutatni kell valami információ után az interneten, akkor a cégek többnyire bemennek az egyetemekre, s megkérnek egy professzort, állítsa rá a diákjait a feladatra. Pedig a diákok maguk is megszervezhetnék, hirdethetnék a kutatási szolgáltatásukat, amiből – ha elég jól csinálják – megkereshetnék a tandíjukat. Öt diáknak összeállni, hogy legyen egy kutatócégük, az – Vizel szerint – semmiség.

• A szelektív hulladékgyűjtés nincs igazán megoldva, mert nem világos, hogy a hulladékgyűjtő szigetekhez hogyan jut el a lakások konyhájából a hulladék. Ha valaki megszervezi, hogy a megfelelő helyre juttatja a hulladékot, abból komoly pénzt kereshet. Nem is kell hozzá túl nagy beruházás. S lassan megszokják, hogy minden kedden vagy szerdán házhoz jön a papír- meg palackgyűjtő.

• Az üzleti lehetőségek mindig akkor nyílnak meg, ha a vállalkozó két dolgot egyeztet: a profitérdeket és a közösség vagy az ügyfél érdekét. Persze az a legjobb, ha olyan vállalkozásba fog, amelyik a közösségnek is hoz valamit, mert azt mindenki szívesen támogatja. Így például a polgárok szívesen fizetnének, ha valaki rendben tartaná a házuk előtti utcát, vagy levágná a telkükön a parlagfüvet. Ezt városi vagy országos szinten is meg lehet szervezni.

• Tragikus, amikor egy egész falu munkanélküli, mert az ott lakók „képzetlenek, tanulatlanok”. Pedig nekik is megvan az értékes kultúrájuk. Vannak, akik faragnak, kalapálnak, hímeznek stb. Vagy éppen tudnak sütni-főzni. A termékeiket forgalmazni lehet. A múlt egyszerű kultúráját kereső turizmus pedig a legnagyobb üzlet.

• A legtöbb ember, aki tolmácsolni tud, nem tud semmit a helyről, csak halandzsázik. Aki helyben tud valamit, az nem beszél nyelvet. Kettejüknek össze kell állni, s jó idegenvezetői szolgáltatásokat nyújtani főleg a vidéki turizmusban.

• A magyarok legnagyobb baja, hogy szenvednek a sok stressztől, s ettől rosszkedvűek. Ezért stressztelenítő állomásokat kell nyitni, ahogy ez a wellness-szalonokkal történt. Itt egy kis meditáció, relaxáció egy hétre helyrebillenti az embereket. S ezért boldogan fizetnének.

• Még kevés a biopiac és a biobolt. Érdemes ilyesmit nyitni, de a legjobb hálózatba szervezni őket.