2008. június. 18. 11:47 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 18. 12:09 Gazdaság

Irán kivonja a tőkéjét Európából?

Cáfolta az egyik iráni állami bank vezetője, hogy az iráni pénzintézetek kivonják tőkéjüket Európából. Előzőleg két iráni lap is arról számolt be a gazdasági ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettesre hivatkozva, hogy kimenekítik az iráni tőkét Európából a perzsa államot vitatott atomprogramja miatt sújtó szankciók szigorításától tartva.

Az egyik újság pontos összeget is mondott, eszerint 75 milliárd dollárt vonnak ki, hogy elkerüljék zárolását. Mohszen Talai külügyminiszter-helyettes úgy nyilatkozott a hetilapnak, hogy az európai bankokban befektetett iráni tőke egy részét aranyra és részvényekre váltották át, a fennmaradó részt pedig átutalták ázsiai pénzintézetekbe.

Az állami kézben lévő Bank Mellat ügyvezető igazgatója azonban cáfolta a tőkekivonásról szóló híreket. "Ez a téma még csak fel sem merült" – idézték szerdai újságok Ali Divandari nyilatkozatát, amelyet előző nap adott a Mehr félhivatalos hírügynökségnek. "Az iráni bankoknak nincs semmilyen problémájuk az európai pénzintézetekkel, ezért nincs ok arra, hogy az európai bankokból áthelyezzék pénzbetéteiket" – tette hozzá.

Iránt 2006 óta három ENSZ-szankciócsomag is sújtotta nukleáris programja miatt, amelyről mások mellett az Egyesült Államok is azt gyanítja, hogy atomfegyver előállítását szolgálja. Teherán a büntetőintézkedések ellenére kitart urándúsítási programja mellett, és lényegében elutasította a nagyhatalmak legutóbbi, szombaton átadott ajánlatát is. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Oroszország, Németország, Franciaország és Kína az urándúsítás leállításáért cserébe gazdasági előnyöket kínál Teheránnak, amely ugyanennek a javaslatnak egy korábbi változatát két éve már elvetette.

Korábban EU-diplomaták közölték, hogy az unió a legnagyobb iráni bank, az állami Bank Melli pénzbetéteinek befagyasztására készül, de meg akarják várni Teherán hivatalos válaszát az új ajánlatra. Az Egyesült Államok októberben már szankciókat vezetett be a Bank Melli és más iráni intézmények mellett az iráni hadsereg egy része ellen is. A Bank Mellat alaptalannak nevezte azokat a washingtoni vádakat, miszerint pénzügyi szolgáltatásokkal támogatja az iráni atomprogramot.

A rekord kőolajárak révén Irán hatalmas bevételekre és nem várt nyereségre tesz szert, áprilisban valutatartaléka meghaladta a 80 milliárd dollárt.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.