BÉT: unalmas kereskedés, alig változott az index
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX kedden 0,21 százalékkal, 44,12 ponttal 21 464,79 pontra gyengült, a hétfői 1,4 százalékos csökkenés után. A forgalom viszonylag alacsony, 11,6 milliárd forint volt.
A Mol-papírok ára 100 forinttal 21 200 forintra csökkent. A Magyar Telekom ára 4 forinttal 770 forintra mérséklődött. Az OTP-nél az ár 30 forinttal 6705 forintra csökkent. A Richter ára viszont 515 forinttal 33 025 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,85 százalékkal, 20,73 ponttal 2416,94 pontra csökkent.
Több üzletkötő minősítette unalmasnak, érdektelennek a keddi kereskedést. Mint mondták, ha a záró szakaszban nem érkezik néhány eladási megbízás, még enyhe pluszban is zárhatott volna a tőzsde. Dobár Péter, a CIB Bank elemzője szerint a keddi csendes nyári nap volt a tőzsdén, semmilyen hír nem befolyásolta érdemben a befektetőket. Nem jelentek meg nagyobb vevők és eladók sem, akik mozgatták volna a piacot.
A viszonylag kedvezőtlen amerikai lakásépítési és egyéb makroadatok gyakorlatilag nem voltak hatással a nyugat-európai és a régiós, valamint a magyarországi kereskedésre sem. Lényegében nem befolyásolta a keddi kereskedést az sem, hogy a Goldman Sachs második negyedéves adatai a vártnál jobban alakultak és az olajárak is csökkentek.
Dobár Péter szerint a Mol, a Magyar Telekom és az OTP 1 százaléknál alacsonyabb keddi eséséből nem lehet ilyen érdektelen kereskedés közepette különösebb következtetéseket levonni. A Richternél elképzelhető, hogy a keddi 1,58 százalékos erősödés a hétfői 2,93 százalékos esést korrigálta. Hétfőn ugyanis ez a papír esett messze a legjobban a vezető részvények közül.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.