2008. június. 10. 18:16 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 10. 18:07 Gazdaság

BÉT: csökkent a BUX, vegyesen változtak a vezetők

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,57 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 21 568,72 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 16,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: az OTP és a Mol gyengült, míg a Magyar Telekom és a Richter nyereséggel fejezte be a kereskedést.
 
A nap jelentős részét erőteljes lecsúszás jellemezte, majd a nap végén, az amerikai piac nyitása után, kissé följebb kerültek az árfolyamok - mondta Míró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője.
 
A BUX napközben 21 342 pontig esett, de csak kisebb csökkenéssel zárt annak hatására, hogy az amerikai piac viszonylag moderáltabb gyengüléssel nyitott, majd a hazai piac zárására pozitív tartományba kerültek a New York-i tőzsdeindexek.
 
A forgalom az utóbbi napok 10 milliárd forint körüli átlagánál magasabb volt, meghaladta a 16 milliárd forintot. A vételi kedv a kereskedés végén élénkült meg, ami az elemző véleménye szerint azzal magyarázható, hogy olyan szintekhez érkeztek az árfolyamok, amelyek alatt az utóbbi időben nem nagyon tartózkodtak a papírok. Példaként az OTP 6500, a Mol 21 500 forintos árfolyamát említette.
 
A Mol árfolyama 450 forinttal, 2,02 százalékkal 21 850 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 170 forinttal, 2,55 százalékkal 6490 forintra esett, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 11 forinttal, 1,43 százalékkal 780 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,60 százalékkal 33 690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
 
Az Egis 685 forintos, 4,15 százalékos eséssel, 15 805 forinton zárt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 47,38 ponttal, 1,93 százalékkal 2 412,27 pontra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.