2008. május. 21. 12:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. május. 21. 12:26 Gazdaság

Elfogadták a MÁV éves beszámolóját

Kétszeri nekifutásra sikerült elfogadtatni a MÁV Zrt. felügyelő-bizottságával a társaság tavalyi éves beszámolóját és üzleti jelentését.

A korábbi híradásokkal szemben nem volt határozatképtelen a MÁV Zrt. április 22-iki ülése. Az viszont igaz, hogy a felügyelő-bizottság (fb), amelyben öt szakszervezeti delegált is van, nem szavazta meg a társaság éves beszámolóját – mondta el a hvg.hu-nak Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki egyben a MÁV fb-elnöke. 15 tagból 11-en voltak jelen, öten igennel, ketten nemmel szavaztak, míg négyen tartózkodtak. Reményik arról is beszámolt, hogy az fb múlt heti ülésen végül megszavazta az áprilisi változattal mindenben egyező beszámolót.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.