2008. május. 13. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 13. 17:45 Gazdaság

Jelentősen erősödött a forint

Amerikai hatásra jelentősen erősödött a forint, a budapesti bankközi devizapiacon kedd délután 249,35/45 forintot ért egy euró, ami jóval erősebb forintot jelent, mint a pénteki 252,10/30 forint/euró árfolyam.

A kedd délutáni kurzus javulást mutat a kedd reggeli 250,20/40-hez képest is. A kereskedők elmondták: a hosszú hétvége csak Budapesten jelentette a piac zárva tartását, a hétfői amerikai kereskedés során fokozatosan vált egyre erősebbé a forint, így sikerült áttörni a 250 forintos határt. 
 
A kereskedők szerint a keresleti nyomás megmaradt, sőt, a nap során két alkalommal az euró árfolyama 249 forint alatt volt, és hat-hétéves rekordok dőltek meg. A pesti eladók és az amerikai vevők "csatájában" az amerikai fél "győzött", az euró most csaknem három forinttal ér kevesebbet, mint pénteken. Az elemzők szerint a jelentős tengerentúli érdeklődés meghatározó oka a magas, befektetőket vonzó kamatszint lehet. 
 
A forint a dollárral szemben is jócskán erősödött. Az amerikai deviza árfolyama jelenleg 161,20/30 forint, pénteken még 163,35/50 forint volt. 
 
A bankközi forintpiacon a kedd reggeli nyitáskor 8,30 százalékos O/N kamatszint délig kitartott, ezen a szinten alakult a keddi BUBOR is, a kéthetes MNB aukciót követően lefelé kezdett "csordogálni" a kamatszint, délután 8,00/10 százalék az O/N kamat. Az okok között a kereskedők a piaci szereplők kivárását, tartalékolását említették. A bankok ugyanis egyrészt komoly tételeket hagytak meg a május 20-iki adófizetések előtt - most nemcsak társasági, hanem személyi jövedelemadót is kell majd utalniuk -, másrészt a holnap lejáró és kibocsátandó papírok közti rést is "kezelniük" kell. 
 
Az állampapírok másodpiacán a forint erőteljes erősödése nem váltott ki heves piaci mozgást. Nyitáskor ugyan valamivel a pénteki záró értékeik alatt alakultak a hozamok, mintegy 5-6 bázisponttal, ez később sem változott.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.