2008. április. 08. 16:27 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 08. 16:59 Gazdaság

Eltörlik a különadót és az egységes egészségügyi járulékot

Az április vége után felálló, valószínűleg kisebbségi szocialista kormánytól joggal várható, hogy rendbe teszi a közpénzügyeket - fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A négy százalékos társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi járulék eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében, miközben nem engedjük felpuhítani a költségvetést - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén. 
 
"Sem politikai, sem társadalompolitikai szempontból nem látom kivitelezhetőnek a jóléti rendszerek radikális átalakítását, illetve a lakossági adóterhek növelését" - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint a jövő évi adóváltoztatásokra csak az alappályából képződő forrásokból lehet meríteni.
 
Gyurcsány Ferenc nem említett összeget, amely a jövő évi adóváltoztatások kerete lehet, de hangsúlyozta, hogy az adómérséklés továbbra is a kormány célja.

A jelenlegi politikai helyzetet elemezve a miniszterelnök elmondta: ami gazdaságilag szükséges, azt társadalmilag most lehetetlen meglépni.

Az új helyzet abból adódik, hogy a szabaddemokraták radikálisabb átalakítást szorgalmaznak, a jóléti-szociális rendszer jelentős reformját, ami forrást teremt a nagyobb adóátalakításhoz – mondta Gyurcsány Ferenc, aki ezzel kapcsolatban Szlovákia példáját hozta fel, ahol 2000-2004 között nyolc százalékkal csökkent az újraelosztás mértéke.

Az MSZP a folyamatos változtatások útjára kíván lépni, mivel látszik, hogy nincs politikai támogatottsága a jóléti rendszerek radikális átalakításának – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a reformértékű lépések folytatódnak az egészségügyben is, például a szolgáltatások szektorsemleges vásárlásáról érdemes gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy az állami egészségbiztosító szolgáltatás vásárlása az állami és önkormányzati egészségügy mellett kiterjedhet a magánszolgáltatókra is. "Versenyezzenek értünk az egészségügyi szolgáltatók" – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.