2008. március. 29. 14:29 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 29. 09:18 Gazdaság

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő idei tervei

A MNV Zrt. menedzsmentje nagy erőkkel dolgozik az Új Tulajdonosi Program előkészítésén, és a remények szerint már lesz tranzakció, ami egy éven belül lezárul – közölte Tátrai Miklós, a társaság vezérigazgatója.

Az MNV Zrt.-nek március 31-ig kell javaslatot tennie, hogy mely cégek, milyen feltételek esetén és mikor kerülhetnek a programba. Tátrai Miklós szerint akár egy éven belül lezárhatnak ilyen tranzakciót, de az időzítés függ a szabályozási kérdések megoldásától is. A program tartalmáról, a vagyonkezelő javaslatát is figyelembe véve, az újonnan megalakult Új Tulajdonosi Program Tanácsa tesz majd javaslatot a kormánynak, várhatóan április végéig.

A Magyar Villamos Művek (MVM) szerkezeti átalakítását firtató kérdésre Tátrai Miklós elmondta, hogy a jogszabályi változásokat követően a holding esetleges átalakítását a tulajdonosi jogok gyakorlója, az MNV irányítja majd. A liberalizált árampiac torzulása miatt szükséges átalakítást az is indokolja az MVM tőzsdei privatizációja előtt, hogy az Európai Bizottság kötelezővé teheti az áram-kereskedő és -termelő, valamint a rendszerirányító szétválasztását. Ez azt jelentené, hogy a Mavirt le kell választani az MVM-ről. Egy ilyen szétválasztás eredményeként akár két tőzsdeképes cég is létrejöhet, melyek együttes értéke nem kisebb, mint a jelenlegi holdingé. Sok szakértő szerint egy privatizáció utáni, az Európai Unió által elrendelt szétválasztással kapcsolatos bizonytalanság megszüntetése inkább stabilizálná a mai vállalatcsoport értékét, semmint csökkentené azt – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008-ban megkezdi a kisebbségi tulajdonú társaságok értékesítését, aminek technikájáról a következő hetekben döntenek. A kisebb értékű üzletrészeket várhatóan először – megfelelő áron – a tulajdonostársaknak kínálják fel, a jelentősebb üzletrészeket nyilvános pályázaton adhatják majd el. Az nem valószínű, hogy a korábbiakhoz hasonlóan portfoliócsomagot alakítsanak, és azt értékesítsék – magyarázta a vezérigazgató. A kisebbségi részesedések száma meghaladja a százat, és hasonló nagyságrendben vannak állami tulajdonú cégek végelszámolás, illetve felszámolás alatt.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.