A felzárkózás 2009-2010-ben kezdődhet meg © hvg.hu

K. G.: Kétségtelen, a magyar gazdaság növekedési üteme 2007-ben nagyon szerény, 2006-hoz képest mindössze 1,3 százalékos volt. A 2007-es 1,3 százalék nemcsak a 2006-os 3,9 százalékos növekedésnél volt kisebb, de az EU27 2,9 százalékos átlagánál is. A 8 százalékos infláció is lényegesen magasabb volt a 2006. évi 3,9 százaléknál. Mégsem használnám szívesen a stagfláció fogalmát, mivel ez a fenyegető hangulatú kifejezés nem érzékelteti a folyamatok összetevőit, perspektíváját. A jelenlegi helyzetben együtt hatnak a 2006-ban elkezdett belső kiigazítás növekedést lassító és inflációs hatásai, valamint a 2007 második felében kibontakozott kedvezőtlen világgazdasági folyamatok.

hvg.hu: Konkrétan milyen növekedést lassító tényezőkre gondol?

K. G.: Ilyen mindenekelőtt az állami közszolgáltatások racionalizálása – mivel azonban ezek visszafogása kifejezetten kormányzati cél volt, ennek megvalósulása nem ítélhető meg egyoldalúan negatívan –, valamint a belföldi fizetőképes kereslet szűkítése. A fizetőképes kereslet szűkítése kiterjedt a fogyasztókra – főleg jövedelmeik adó- és járulékterhelésének növelése révén –, valamint az állami beruházásokra. Ehhez járult a rossz időjárás következtében drasztikusan visszaesett mezőgazdasági termelés – szinte mindenből rossz termés volt, kukoricából például csak a fele az egy évvel korábbinak –, a második félévben pedig az addig még kedvező világgazdasági konjunktúra romlása. Fontos elem volt az ország tőkevonzó képességének évek óta tartó hanyatlása is. Miközben a magyar export dinamikusan bővült, a velünk együtt csatlakozott EU-tagállamok kivitele jellemzően még gyorsabban nőtt. Végeredményben az ipar, a szállítási ágazat, a távközlés, a belföldi turizmus és az üzleti szolgáltatások viszonylag dinamikusan fejlődtek. A közszolgáltatások teljesítménye viszont csökkent, az építőipar és a mezőgazdaság teljesítménye drasztikusan zuhant.

hvg.hu: Rendben van, tavaly minden (hitelválság, rossz termés, kényszerű restrikció, stb.) összeesküdött a magyar gazdaság ellen. De ebből következik-e, hogy idén, ha minden csak átlagosan alakul, már akkor is sokkal jobb évre számíthatunk?

K.G.: Mondani sem kell, hogy idén is többféle hatás érvényesül. Miközben a belföldi kereslet szűkítése lényegében véget ér – a reáljövedelem, ha minimálisan is, de idén már nőni fog –, s az EU-támogatások, ha lassan is, de tényleges pótlólagos keresletet gerjesztenek, fékezőleg hatnak a romló világgazdasági konjunktúra hatásai. Emellett már átlagos időjárás esetén látványos agrár-növekedésre lehet számítani. A gazdasági növekedés tehát a tavalyi nagy lassulás után 2008-ban érezhetően, 2,5-3 százalékra emelkedik, s ezzel meghaladja az EU átlagát, miközben továbbra is messze elmarad a velünk együtt csatlakozott új EU-tagállamokétól. Végeredményben idén a 2007-ben csökkenő teljesítményt nyújtó ágazatok közül a közszolgáltatások stagnálására, az építőipar és kereskedelem szerény, az agrárium még átlagos időjárás esetén is dinamikus növekedésére lehet számítani, miközben a múlt évi növekedés hordozói – így az ipar és az üzleti szolgáltatások körében – inkább lassulás valószínű. Látható, hogy miként a 2007. évi lassulásban, úgy a 2008. évi gyorsulásban is nagy a nem megismétlődő tényezők – időjárás, közszolgáltatások – szerepe. Az igazi nagy kérdés ezért továbbra is az, hogy sikerül-e olyan lépéseket tenni, amelyektől az ország tőkevonzó képessége annyit javul, hogy a magyar növekedési ütem a következő években felzárkózzon a régió fő trendjéhez. Ez azonban csak 2009-2010 kérdése.

Elindult a köz- és magánfelelősség újraszabályozása © hvg.hu

K. G.: A magyar infláció 2006 őszén a kiigazítás hatására felgyorsult. A fogyasztói árak emelkedése a tavaly márciusi 9 százalékos csúcspont után eleinte szerény ütemben, majd szeptemberben, az adó- és hatósági árváltozások bázishatásának megszűnése után számottevően lassult. A 2007 tavaszi tetőzés azonban magasabb, a mérséklődés 2007 nyarától szerényebb volt a korábban előrejelzettnél. Ez főleg a magas világpiaci olaj- és agrárárak következménye volt, illetve az utóbbira a rossz hazai termés okozta áremelés is rárakódott. Októberben a dezinflációs folyamat megtorpant, a szeptemberi 6,4 százalékról a tovább növekvő világpiaci árak hatására decemberre már 7,4 százalékra ment fel az infláció, így a 2007. évi áralakulás „kétpúpúvá” vált. A tavaly második félévben megemelkedett infláció nem magyar sajátosság, az a magas szint, amire a világpiaci hatások rárakódtak viszont igen. Idén az első hónapokban ismét lassú ütemcsökkenés kezdődött, februárra 6,9 százalékra esett az ütem, s éves átlagban 6-6,5 százalékos fogyasztói árindex várható. Jelentős mérséklődés csak az év utolsó hónapjaiban lehet, (a magas tavalyi élelmiszerárak bázisba kerülésével), az év végére pedig 5 százalék körülire csökkenhet a drágulás üteme. Azonban ez is lényegesen magasabb a konvergencia-programban előirányzottnál. Nem vigasz, csak érdekesség, hogy a cseh infláció jelenleg már magasabb a magyarnál.

hvg.hu: A reálkerestek tavaly jelentősen csökkentek. Idén a prognózisok viszont már minimális emelkedést vetítenek előre. Mi alapozza meg ezt az optimizmust a tervezettnél lassabban csökkenő infláció mellett?

K. G.: Az inflációs folyamatot a keresetek alakulása és az erős verseny is fékezi. Az üzleti szféra bruttó bérnövekedése a múltban szinte mindig magasabb volt az OÉT által javasolt sáv felső értékénél, ez a sáv idén 5-7,5 százalékos. A munkavállalóknak valóban hivatkozási alapot jelent, hogy 2007-ben jelentős reálkereset-csökkenés következett be, az inflációs prognózisok pedig a megállapodás óta tovább emelkedtek. Ugyanakkor a vállalkozások általában nem könnyű helyzete a béremelések mértékét az OÉT sávjába kényszerítheti. Végeredményben a bruttó keresetek várhatóan körülbelül 8 százalékkal emelkednek. A közszférában mintegy 7 százalékos bruttó keresetemelkedés várható. A bruttó keresetek növekedése mintegy 1 százalékponttal haladja meg a nettó keresetekét, így 2008-ban kábé 6,2 százalékos infláció mellett a reálkeresetek kis mértékű, átlagosan 0,5-1 százalékos emelkedése valószínű.

hvg.hu: Melyek azok a tényezők, amelyek bennünket az alacsony növekedési pályán tartanak? Mi az, amit a térség többi országában jól csinálnak, és mi rosszul?

K. G.: Ha tíz évet nézünk, akkor a magyar növekedés még magasabb, mint a régió átlagáé. Igaz, Szlovákia a 98-as bázison is már jóval előttünk van. E tíz év első részében éltanulók voltunk, mi fejlődtünk a leggyorsabban, hála a Bokros-csomag, a már korábban megvalósított piacgazdasági reformok és a működőtőke-import beérő eredményeinek. A magyar gazdaság azonban 2001-től letért addigi fejlődési vonaláról. Abban az évben az akkori, Fidesz vezette kormány nemcsak a választások előtt szokásos keresletélénkítő politikába kezdett, hanem szakított az előző kormányok „államtalanítási” törekvéseivel is. A 2002-es választásokon győztes MSZP-SZDSZ koalíció „jóléti rendszerváltást” hirdető programja nem a rendszer megváltoztatását – reformját –, hanem a jóléti kiadások látványos növelését tartalmazta. A választások utáni politikailag érthető, de mégis szokatlan és közgazdaságilag irracionális módon – nemcsak a „100 napos programban” összefoglalt választási ígéreteket tartották be szinte teljeskörűen, de ezt követően – sem történt gazdaságpolitikai váltás. A 2004-es kiigazítás nem akadályozta meg az államháztartási hiány későbbi újratermelődését, mivel nem indított be reformokat. A miniszterelnök-váltás ebben főleg retorikai változást hozott. Megkezdődött ugyan a társadalom áthangolása a reformok folytatására, eközben azonban a folyamatok lényegét érintő lépésekre alig került sor. A 2006-os választások előtt pedig újabb keresletélénkítés kezdődött (például adócsökkentések formájában). A választási kampányban az ellenzék a további, még nagyobb állami költekezésre, míg a koalíciós pártok inkább az EU-forrásokból finanszírozható fejlesztésekre és a reformokra helyezték a hangsúlyt, miközben a választások utáni megszorításokról – noha, ha annak mértéke nem is, de elkerülhetetlen ténye minden politikai oldal vezetői számára nyilvánvaló volt – szinte mindenki hallgatott. Végeredményben ez a 2001-óta alkalmazott gazdaságpolitika – a választás előtti ígéretversenyen alapuló drasztikus keresletélénkítés majd erőtlen egyensúlyjavítás – 2006 nyarára végképp tarthatatlanná vált.

A magyar gazdaság az európai dekonjunktúra időszakában állami költekezéssel sem tudta érdemben bővíteni a hazai kínálatot, és a későbbiekben sem sikerült kihasználnia a javuló konjunktúrát. Így a magyar növekedés – bár az EU átlagát meghaladta – az új EU-tagok közül egyre inkább a leggyengébbé vált. Világossá vált, hogy egy új, az egyensúly gyors és tartós javítását, tágabb értelemben az euró bevezetésének feltételeit belátható időn belül megteremtő konszolidációs és reformprogramra van szükség. Ezt a 2006. augusztus végére elkészített, októberben az EU által is elfogadott konvergenciaprogram tartalmazta. Az egyensúlyi helyzet gyors javítása azonnali bevételnövelő intézkedéseket követelt, miközben a kiadáscsökkentést részben gyors leépítésekkel, részben az állami szolgáltatások működtetésébe a piaci elemeket építő reformokkal képzelték el. Világos volt az is, hogy a reformok révén minél hamarabb olyan kiadáscsökkenést kell elérni, amely az egyensúly megteremtését követően lehetővé teszi az adóterhek mérséklését is.

A koalíciós pártok stratégiája a költségvetési kiigazítás és a reformok népszerűtlen lépéseinek 2006-2007. évi elfogadását, majd 2008-ig történő bevezetését irányozta elő. A terv az volt, hogy így – az EU-támogatásoktól várt pozitív hatással és az euró bevezetési feltételei teljesítésének deklarálásával együtt – a 2010-es választásokra a lakosság számára már látszódna az áldozatok értelme. A politikai racionalitás ugyanis azt diktálta, hogy 2009-ben már lehetőleg ne kerüljön sor népszerűtlen lépésekre. A program kidolgozására azonban rányomta bélyegét az elkésettség és sürgetettség. Egy kiigazító, vagyis nagy érdeksérelmeket okozó program demokratikus megvitatására eleve kevés volt az esély, a konvergenciaprogram beadási határideje pedig igen szűkre szabta a döntések előkészítésének lehetőségét. Emellett a folyamatokban szétválaszthatatlanul összekeveredett a megszorítás a reformmal. A kormány mindenekelőtt parlamenti politikai támogatásának megteremtésére koncentrált. Az ellenzék nagy része pedig folyamatosan támadta és gátolta mindazoknak az intézkedéseknek és reformoknak elfogadását, amelyek az érintettek akár csak kis részének is közvetlen, rövid távú érdekét sértették, márpedig az ilyen érdeksérelmek szinte minden esetben elkerülhetetlenek.

A legfontosabb cél, az államháztartási egyensúly érdemi javítása 2007-ben a tervezettnél is nagyobb mértékben sikerült, s erre 2008-ban is jó esély van, az államháztartás hiánya a GDP 4 százaléka alá kerülhet. A reformfolyamat azonban ellentmondásosan alakult: a kezdeti eredmények – például a gazdaság meginduló kifehéredése – mellett szakmailag bizonytalan tartalmú politikai kompromisszumok születtek – például az egészségügy esetében –, miközben egyes, már elhatározott változások – például az általános értékalapú ingatlanadózás bevezetése – lekerültek a napirendről. A reformfolyamat – sok ellentmondással és káosszal – de a legfontosabb területeken; így az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az oktatás és az államigazgatás területén megkezdődött. Magyarország elindult a köz- és magánfelelősség újraszabályozása, modernizációja felé.

Valódi hatástanulmányok kellenének © hvg.hu

K. G.: Mindenekelőtt a magyar gazdaság tőkevonzó képességét kellene javítani. Ez magában foglalja a gazdaság iránti általános bizalmat, amely tükröződik az országkockázat megítélésben, s a vállalkozások működési környezetének javítását, beleértve ebbe az adóterhek csökkentését is. Az államháztartási hiány csökkentése révén a nemzetközi pénzvilág bizalma a kiigazítást követően gyorsan erősödött – ez a forint erősödésében is tükröződött –, a nemzetközi pénzügyi válság azonban az elmúlt hónapokban különösen kedvezőtlenül érintette az olyan, bizonytalanabb makrogazdasági alapokon álló országokat, mint Magyarország. A tavaly augusztusban kezdődött jelzálogpiaci problémák tehát áttételesen jelentősen érintették a magyar pénz- és tőkepiacot. A befektetők elbizonytalanodása nyomán az árfolyam 2008 első negyedévében a korábbinál kábé 4 százalékkal gyengébb szinten stabilizálódott. A régió többi országától azonban nem fordultak el a befektetők, sőt, valutájuk tovább erősödött. Emelkedett a magyar állampapírok után fizetett kamatfelár is, míg a többi visegrádi országé jóval alacsonyabb szintről és kevésbé emelkedett. Vagyis az elmúlt fél évben Magyarország megítélése jelentősen romlott. Az újonnan kibocsátott állampapírok iránti kereslet 2008 tavaszán rendkívül alacsony. Ha ez tartósan így maradna, az jelentősen drágítaná az államháztartási hiány finanszírozását. Paradox helyzetet jelez, hogy miközben nálunk az államháztartási hiány markáns csökkentése növekvő pénzbefektetői bizalmat indokolna, a pénzügyi befektetők kockázatvállalási hajlandósága – részben a nemzetközi tendenciák hatására, részben bizonyára spekulációs megfontolásokból – csökken. A forint márciusi erőteljes árfolyam-ingadozása arra utal, hogy most a nemzetközi tendenciák a magyar döntéseknél jobban befolyásolják a hazai pénzpiacot.

A vállalkozások adóterhének csökkentése nem veszélyeztetheti az egyensúly javítását, ezért annak más adóterhek emelésével – például ingatlanadó vagy a szürke gazdaság „megfogása” formájában –, illetve még inkább a kiadások csökkentésével kell együtt járnia. Az ingatlanadóra a parlament, a kiadáscsökkentésre – szimbolikusan – a március 9-i népszavazás mondott nemet. Ezek az adócsökkentés és ezzel a versenyképesség szempontjából is kedvezőtlen események. A gödörből tehát valószínűleg kimászunk idén, de hogy mennyire leszünk képesek tovább gyorsulni, az nemcsak a külső konjunktúra, hanem a belső helyzet miatt is kérdéses.

hvg.hu: A népszavazáson a választópolgárok kinyilvánították, hogy nem akarnak lépéseket tenni az öngondoskodás irányába. Ez vajon milyen következményekkel járhat az elkövetkező időszakban a gazdaságpolitikára és a vállalkozási környezetre?

K. G.: A kormány deklarálta a konvergencia-program továbbvitele melletti elkötelezettségét. Ugyanakkor a reformfolyamat előrehaladása láthatóan felemás, s komoly politikai és társadalmi ellenállásba ütközik. A népszavazás eredményét is figyelembe véve a reformok lefékeződése, az eddigi lépések konszolidációja várható. A közelmúltban bejelentett új kezdeményezések – adócsökkentési elképzelések, állami vállalatok részvényeinek lakossági értékesítése – részben gesztus jellegűek, részben azonban közvetve – az állami cégek működésének átláthatóbbá is piacszerűbbé tétele formájában – hozzájárulhatnak a gazdaság hatékonyabb működéséhez. A reformfolyamat lefékeződése ellenére az elvek további képviseletére, s az államháztartási konszolidáció esetében pedig annak tényleges folytatására lehet számítani. A világgazdasági folyamatok stabilizálódása esetén a tovább javuló belső és külső egyensúly, az infláció csökkenése, a kézben tartott bérkiáramlás és a következő évek szigorú államháztartási tervezését elősegítő, törvénybe foglalt fiskális szabályok az év második felére megalapozhatják a magyar gazdaság iránti bizalom erősödését, s ezzel a forintkamatok csökkentését. Addig azonban időleges kamatemelés valószínű.

A következő választásokig hátralevő, feltehetőleg két évet jó lenne kihasználni arra, hogy a szakemberek körében az állami szerepvállalás eddiginél sokkal mélyebb, a közvetlen és közvetett hatásokkal is számot vető, valódi hatástanulmányokra támaszkodó eszmecseréje induljon meg. A következő kormánynak ugyanis megint csak szembe kell majd néznie ezekkel a problémákkal, s hasznos lenne, ha minél kiérleltebb javaslatok állnának rendelkezésére. Vérmes reményeink persze nem lehetnek, a pártok a következő választások előtt már aligha fogják felkarolni az elkerülhetetlenül népszerűtlen elemeket is tartalmazó reformjavaslatokat. De saját jövőbeni mozgásterüket bővítenék azzal, ha nem is zárnák ki azokat a reformokat, amelyek az általuk is óhajtott, népszerű adócsökkentéseknek, az állami szolgáltatások javításának is előfeltételeit jelentik.

Meixner Zoltán