2008. január. 09. 19:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. január. 09. 19:29 Gazdaság

Top 500: a legeredményesebb hazai vállalatok

A HVG folytatja vállalati Top 500-as listáinak közlését. E héten a legnagyobb nyereséget elért vállalkozások listája jelenik meg. Ez nem csupán az eredmény mértékét és változását mutatja, hanem a listára felkerült ötszáz cég eredményességi (azaz: árbevétel-, illetve sajáttőke-arányos eredmény szerinti) rangsorát is.

Az első lista, amely január 3-án jelent meg, a félezer legnagyobb hazai cég 2006-os árbevételi és exportadatait tartalmazta, az adott cég előző évi teljesítményével összevetve. A mostani, eredményességi rangsorból látszik: a nagy cégek összességében eredményesebbek Magyarországon, mint a kicsik - az átlagnál kevesebb köztük a veszteséges. A legtöbb nyereséget elért félezer cégnek azonban közel az ötöde nem vagy alig fizetett nyereségadót 2006-ban - derül ki a HVG és a Creditreform toplistájából.

Az adózott eredmény mértéke nemcsak az ügyes gazdálkodáson múlik, hanem azon is, hogy egy-egy cég milyen kedvezményekkel csökkentheti a nyereségadóját. Az ilyen adókönnyítéseket igénybe vevők számát illetően a kis- és középvállalkozások, összegét nézve viszont a nagy cégek részesedése a meghatározó. Ezért nem meglepő, hogy a top 500-ba tartozó cégek adózás utáni eredménye bruttó nyereségük 89,7 százalékát teszi ki, 0,5 százalékkal többet, mint a nemzetgazdaság egészében.

A vállalatok rangsora, részletes adatok és elemzés a friss HVG-ben!

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.