2008. január. 06. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 06. 15:28 Gazdaság

Vége az árverési nepperek víg korszakának

Az APEH közzétette honlapján az ingóságok elektronikus árverésének szabályait, amely egyebek mellett ismerteti az árverés menetét, a részvételi feltételeket, a licitálási szabályokat.

Az elektronikus árverésekre az idei évtől teremtett lehetőséget az adózás rendjéről szóló törvény módosítása. Bevezetésének célja az volt, hogy az árverésekre szakosodott szervezett csoportokat – amelyek olykor az erőszaktól sem visszariadva leverték az árakat, s így az adósoknak és az adóhatóságnak is jelentős kárt okoztak – visszaszorítsák.

Az adóhatóság tájékoztatójából kiderül: az elektronikus árverésekre az APEH internetes honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen (EÁF) kerül sor. Az árverés a hirdetményben megjelölt kezdő időponttól számított nyolcadik nap 21 óráig tart.

A résztvevőknek regisztráltatniuk kell magukat az okmányirodában, ahol a központi elektronikus szolgáltató rendszer (KR) használatához szükséges egyedi azonosítót és titkos jelszót kell igényelni. Az ajánlattevők az árverés időtartama alatt sem az adóssal, sem a többi ajánlattevővel nem kerülnek kapcsolatba.

Az EÁF használata díjmentes, regisztrációs díj, vételárelőleg- vagy kauciófizetési kötelezettség sem az oldalt megtekintőket, sem az ajánlattevőket nem terheli. Az árverési vétel ugyanakkor illetékköteles, az illeték a vételár 10 százaléka, gépjárművek esetén a hajtómotor hengerűrtartalma alapján kell illetéket fizetni.

A minimumár a becsérték 50 százaléka - gépjárművek esetében a minimumár magasabb is lehet -, érvényes ajánlatnak az ezt elérő öt legmagasabb ajánlat minősül. Az érvényes licit legkisebb összege 1.000 forint, 1 millió forintnál nagyobb kikiáltási ár esetén legalább 10 ezer forint, 5 millió forintnál nagyobb kikiáltási ár esetén legalább 20 ezer forint.

Az árverést az nyeri, aki a legmagasabb összegű érvényes vételárat ajánlotta fel. Azonos ajánlatok esetén a korábban megtett ajánlat nyer. Az árverési ajánlat nem vonható vissza. Ha a nyertes a vételárat nem fizeti meg, az árverést a következő legmagasabb ajánlatot tevő személy nyeri.

Nem célszerű azonban felelőtlenül licitálni, ugyanis ha a ki nem fizetett ingóságot alacsonyabb áron vették meg, mint amennyit a fizetést elmulasztó ajánlott, az utóbbinak meg kell fizetnie a vételár-különbözetet (erre az adóhatóság határozattal kötelezi).

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.