2008. január. 03. 19:21 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 03. 19:07 Gazdaság

Pimco-alapító: a Fed alapkamata akár 3 százalékra csökkenhet

Bill Gross, a 750 milliárd dollárnyi befektetői tőkét kezelő Pimco alapítója szerint az amerikai lakóingatlan-piaci válság alakulásától függően idén az amerikai jegybank (Fed) 3 százalékra, sőt talán még alacsonyabbra csökkenti az alapkamatot.

A jelenlegi alapkamat 4,25 százalék, a Fed három hónapon belül 1,0 százalékponttal gyengítette azt.

Gross a CNBC gazdasági televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a jegybank kamatdöntéseinek a meghozatala során alapvetően azt veszi majd figyelembe, hogy jelentősen lassul az amerikai gazdaság.

Gross december 20-án a Financial Times című lapnak kijelentette: szerinte az amerikai gazdaság recessziója már decemberben elkezdődött, és négy-öt hónapig eltarthat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.