Monetáris Tanács: nem változott az alapkamat
A Monetáris Tanács változatlanul 7,50 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Hosszú vita utáni szoros eredmény alapján született meg a jegybanki alapkamat szintentartása melletti döntés - mondta Simor András jegybankelnök a monetáris tanács kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.
© Stiller Ákos |
Az alappálya továbbra sem változott, az élelmiszerárak vártnál tartósabb emelkedése ellenére sem, azaz a 3 százalékos inflációs cél 2009-re teljesíthető - erősítette meg a jegybankelnök.
Az elemzők többsége a kamat 25 bázispontos csökkenésére számított, de az utóbbi napokban már a változatlan alapkamatot is egyre többen jósolták. A testület legutóbb szeptember 24-i ülésén csökkentette a jegybanki alapkamatot 7,75 százalékról 7,50 százalékra.
A monetáris tanács által kiadott közlemény szerint a legutolsó kamatdöntő ülés óta napvilágot látott új adatok és a pénzügyi piaci fejlemények tükrében a tanács továbbra is azt valószínűsíti, hogy 2009-ben elérhető a 3 százalékos inflációs cél. Ebben az is szerepet játszik, hogy a gazdaság növekedése tartósan elmarad az elmúlt években tapasztalttól. Az inflációs cél elérésének azonban feltétele, hogy az egyszeri áremelkedések ne vezessenek a várakozások tartós megnövekedéséhez.
A tőzsde nem reagált |
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexének, a BUX-nak a mozgása nem utalt arra, hogy a befektetőket különösebben meglepte volna a döntés. Tovább. |
A maginfláció más összetevői ugyanakkor nem utalnak további inflációs nyomásra.
A jegybanki dokumentum emlékeztet arra, hogy a versenyszféra bérinflációja augusztusban csökkenést mutatott, ami elsősorban a 2006-os szabályozási változások miatti előrehozott prémium-kifizetéssel magyarázható.
Az év hátralévő részében ezért jelentős ingadozások várhatók az éves bérnövekedési ütemben. Ezektől a hatásoktól megtisztítva a béremelkedés dinamikájának fokozatos mérséklődése rajzolódik ki. A testület szerint tartósan alacsony inflációs környezet kialakulásának elengedhetetlen feltétele a nominális bérek növekedési ütemének további mérséklődése. A termelékenység-növekedéssel összhangban álló béremelések csökkentik annak kockázatát, hogy az inflációt érő mezőgazdasági, energiaár- és egyéb kínálati sokkok sorozata tartósan magas árnövekedési ütemhez és magas szinten rögzülő inflációs várakozásokhoz vezessenek.
A közlemény rámutat arra: a pénzügyi piaci folyamatok arra utalnak, hogy az amerikai jelzálogpiacról kiindult nemzetközi folyamat az eddigiekben csak átmenetileg érintette a forintbefektetések kockázati megítélését.
A jelenlegi makrogazdasági és pénzpiaci környezet lehetőséget adhat az alapkamat mérséklésére, azonban az inflációs kockázatokra és a nemzetközi befektetői környezet bizonytalanságára való tekintettel a monetáris tanács továbbra is óvatos kamatpolitikát kíván folytatni.
Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2007. november 9-én 14 órakor jelenik meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.