Egymillió fölött a szélessávú előfizetői tábor
A szélessávú internet-hozzáférések száma meghaladta az 1,046 milliót 2007. június végén, ami egy hónap alatt mintegy 2 százalékos, fél év alatt pedig 15 százalékos növekedés - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság szerdán.
A jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, így a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva a teljes magyarországi szélessávú előfizetői tábor meghaladja az 1,15 milliót. A teljes előfizetői tábor és az NHH által regisztrált előfizetők közötti különbséget azoknak a kisebb szolgáltatóknak az előfizetői adják, amelyekről nem szolgáltatnak rendszeresen adatokat a hatóságnak.
A jelentésből kiderül az is, hogy júniusban a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma közel 12 ezerrel 3,303 millióra csökkent. A félév végén a 100 főre jutó vonalszám 32,85 százalékos volt, a 2006 decemberi 33,28 százalék, valamint a májusi 32,97 százalék után. A háztartások vezetékestelefon-ellátottságának aránya június végén 65,64 százalékos volt az egy hónappal korábbi 65,89 százalékhoz és a félévvel korábbi 66,29 százalékhoz képest.
A kezdeményezett hívások időtartama júniusban 658 millió perc volt, ami 7,25 százalékkal maradt el a májusi értéktől. Csökkent az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez májusban 214,1 perc volt, júniusban pedig 199,3 perc. A kezdeményezett hívások átlagos időtartama ugyanekkor 3,06 percről 3,02 percre csökkent.
A közvetítőválasztást igénybevevők száma az előző hónaphoz képest minimális mértékben, 824 ezerről 825 ezerre emelkedett. Az előfizetők a májusi 12,51 százalék után júniusban a hívások 12,56 százalékát kezdeményezték közvetítőválasztáson keresztül, és összesen 83 millió percet telefonáltak így az egy hónappal korábbi 89 millió perc után. Júniusban az előfizetők 5144, az első félévben összesen 35398 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a számhordozhatóság 2004. január elsejei bevezetése óta hordozott vezetékes számok száma 208,5 ezerre emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.