2007. augusztus. 08. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 08. 20:41 Gazdaság

Mégis került Magyarországra dioxinnal szennyezett guargumi

Alapos a gyanú, hogy Magyarországra is szállítottak abból a Csehországból származó sárgabaracklekvárból, amely a határérték felett tartalmazhat dioxint a termékben lévő guargumi adalék miatt – jelentette be Süth Miklós országos főállatorvos.

Elmondta: jelenleg a magyar állategészségügyi hatóság úgynevezett visszaellenőrzést tart a guargumi-ügy kivizsgálása kapcsán, a vállalkozások bejelentései alapján ellenőrzik azokat az élelmiszermintákat, amelyeket a cégek eljuttattak a vizsgáló laboratóriumba.

Az ellenőrzések folyamán szerdán alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarországra is szállítottak abból a Csehországból származó sárgabaracklekvárból, amely a határérték felett tartalmazhat dioxint a termékben lévő guargumi adalék miatt.

Erről Magyarországon a Friesland Hungária tette meg az úgynevezett önbejelentést, ami arra vonatkozik, hogy a cég Túróvarázs Sárgabarackos és a Krémes duó Sárgabarackos termékébe kerül ebből a baracklekvárból. Mivel a cég a szóban forgó lekvárt használja fel e termékei előállításához, és tudomása van arról, hogy a Csehországból Magyarországra szállított lekvár dioxinnal szennyezett lehet, így bejelentést tett a magyar élelmiszerbiztonságért felelős hatóságnak. A hatósági kivizsgálás most van folyamatban - tájékoztatott az országos főállatorvos.

Süth Miklós hozzátette: amennyiben a gyanú beigazolódik, úgy a cég intézkedik az érintett termékek boltokból való visszahívásáról, illetve az idáig legyártott tételeket sem fogja forgalomba hozni a vizsgálat lezárultáig. A főállatorvos szerint a vizsgálat rövid időn belül lezárulhat.

A szakértők jelenleg 13 tételt vizsgálnak, amit a Friesland Hungária állított elő, és a szóban forgó sárgabaracklekvárt tartalmazó tételek száma hét. Ez utóbbi tételek ellenőrzését kezdeményezte értelemszerűen a cég - mondta az országos főállatorvos.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.