2007. július. 18. 17:01
MTI
Utolsó frissítés: 2007. július. 18. 16:44
Gazdaság
MFB: a GDP idén 2,7 százalékkal nő, az árak 7 százalékkal
Ebben az évben 2,7 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), és ha nem sikerül jelentősen emelni az alacsony beruházási rátán, akkor a növekedési kilátások hosszabb távon sem válnak kedvezőbbé - áll a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) legfrissebb makrogazdasági elemzésében.
Az MFB elemzése szerint a magyar gazdaságpolitika nehezen megoldható helyzetbe került. Egyrészt köti a konvergenciaprogramban megfogalmazott stabilizációs politika, amely kedvezőtlen növekedési hatásokkal jár, másrészt a lemaradás veszélye erősíti a növekedés élénkítésének kényszereit. A két tényező a jelenlegi feltételek mellett egyszerre nem megvalósítható meg, ezért jelentősebb gazdaságpolitikai stratégiaváltás nélkül az egyensúlyi mutatók bár javulnak, de a gyenge növekedés miatt annak hatása és fenntarthatósága megkérdőjeleződhet.
Erre az évre 2,7 százalékos, jövőre 3 százalékos GDP-növekedéssel számol az MFB, megállapítva, hogy a kiigazító lépések növekedést kedvezőtlenül befolyásoló hatása 2007 második felétől fokozatosan mérséklődik, ami lehetővé teszi, hogy a belföldi felhasználás is bővüljön 2008-ban, s így váljon szélesebb bázisúvá a gazdasági növekedés.
Ugyanakkor az MFB elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben az Európai Unió átlagában az utóbbi negyedévekben a beruházások gyorsulnak, addig Magyarországon lassan másfél éve visszaesés tapasztalható. Hosszabb távra is kedvezőtlen hatást válthat ki, hogy az új tagállamok közül Magyarországon - Lengyelország után - a legkisebb a bruttó állótőke-felhalmozás GDP-arányos nagysága. Amíg a régió újonnan csatlakozó EU-tagjainál a GDP-arányos beruházási ráta meghaladja a 25 százalékot, egyes országokban a 30 százalékot is, addig Magyarországon ez a mutató 2006-ban 22 százalék alatt maradt (Lengyelországban 20 százalék volt).
Amennyiben a beruházási rátát a következő években nem sikerül számottevően emelni, az hosszabb távon is jelentősen korlátozhatja a gazdasági növekedés ütemét. Különösen kedvezőtlen, hogy 2006-ban jelentősen visszaesett a vállalati beruházások GDP-hez viszonyított nagysága, miközben az állami beruházások alig változtak. Kérdés, hogy 2007-ben az állami beruházások szintjének csökkenése mellett a vállalati szféra az év második felétől - az EU-forrásokhoz való hozzáféréssel - mennyire lesz képes kompenzálni az elmúlt időszak "elveszett" beruházásait, illetve az állami szféra beruházási aktivitásának visszaesését - fogalmaz az MFB elemzése.
A fejlesztési bank tanulmánya szerint Magyarország akkor lesz képes 2009-től magasabb növekedési sebességre kapcsolni, ha az egyensúlyőrző lépések mellett növekedésösztönző lépésekre is sor kerül. Ezek közül a legfontosabb, hogy a kormány olyan döntéseket hozzon, amelyek a beruházásokat ösztönzik és előmozdítják a vállalati teljesítmény javulását. Az MFB komplex adócsomagot szorgalmaz, amely a vállalati terhek átstrukturálásával járna együtt. Az államháztartás eredményszemléletű GDP-arányos hiányát a fejlesztési bank 6 százalékra várja 2007-ben.
Az MFB idei inflációs várakozása 7 százalék, valamivel alacsonyabb a kutatóintézetek legfrissebb 7,2-7,5 százalékos
prognózisánál. Az alapkamatot az év végére 7 százalékra, a jövő év végére 6 százalékra várja a fejlesztési bank. A forint árfolyamsávjának eltörlésével kapcsolatban az MFB véleménye az, hogy a jelenlegi makrogazdasági helyzetben az árfolyamsáv eltörlése nem tűnik hatékony eszköznek a gazdasági folyamatok befolyásolására. Az év végére éves átlagban 250 forintos euró árfolyamot valószínűsíthető, a dollár árfolyama erősödni fog, 2007-ben éves átlagban 192 forintba kerül a dollár.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Itthon
MTI
2007. június. 13. 20:12
Gyurcsány: 2010-re az adócentralizáció a GDP 37 százaléka lesz
Gazdaság
MTI
2007. április. 18. 13:22
Az államháztartás hiány eddig a GDP 3 százaléka
Gazdaság
MTI
2007. július. 18. 11:29
ICEG: idén 2,6 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a GDP
Gazdaság
MTI
2007. május. 17. 14:40
Az első félévi GDP arányos hiány 4,5 százalék lesz
Gazdaság
MTI
2007. június. 25. 10:29
Ecostat: a GDP az idén 2,6 százalékkal nő
Gazdaság
MTI
2007. május. 15. 09:20
Gyenge, mégis várakozáson felüli a GDP-adat
Gazdaság
MTI
2007. május. 09. 15:19
Veres: a GDP 2,2 százaléknál gyorsabban nő 2007-ben
Gazdaság
MTI
2007. június. 08. 11:09