Felgyorsul a 4-es metró építése, kiemelt beruházássá nyilvánították
A 4-es metró építése során az elmúlt hónapokban nem merült fel olyan stratégiai probléma, ami a korábban elfogadott intézkedési, pénzügyi tervet túllépné; a beruházást felgyorsíthatja, hogy májusban a kormány kiemelt projektté nyilvánította az építkezést.
A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy nincs csúszás, tartják a márciusban elfogadott határidőket. Számtalan, 2-3 hónapja még jelentősnek tűnő problémát sikerült megoldani az elmúlt időszakban - fűzte hozzá. Hagyó Miklós a 4-es metró szempontjából nagyon fontos dolognak tartja, hogy májusban a kormány kiemelt beruházássá minősítette az építkezést. Ez azt jelenti, hogy a beruházás elsőfokú hatósága a közigazgatási hivatal lett a kerületek helyett, a második fok pedig a kormány. Ezáltal a beruházással összefüggő engedélyezési eljárások dinamikája fel fog gyorsulni - jegyezte meg.
A főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint azáltal, hogy már mind a 10 állomás szerkezetépítéséhez megkapták az engedélyt, jobban "fókuszálhatnak" a következő hónapokban a kapcsolódó beruházásokra, az azokhoz szükséges építési engedélyekre, valamint a metró második szakaszának vasút- és környezethatósági engedélyére.
A politikus közölte, hogy a májusi kormánydöntés alapján mindent megtesznek azért, hogy a kerületekkel konstruktívan megállapodjanak a kapcsolódó beruházásokról. Ha mégis gond lenne, a kormánydöntés alapján van egyéb mozgásterünk is - jegyezte meg.
A megoldásra váró problémák közt említette, hogy több kerület közterület-használati díjat igényel a metróépítés kivitelezőitől. Mint mondta: "ezt a kérdést jól át kell majd beszélni a kerületekkel". Élhetőségi, lakhatósági, környezetvédelmi szempontból ugyanis a 4-es metró jelentős változásokat eredményez az érintett kerületekben. A beruházás a fővárosra lényegesen nagyobb terhet ró, hiszen az egyik fő finanszírozója a projektnek az állam és remélhetőleg az EU.
Hagyó Miklós úgy véli, hogy a közterület-használati díjak nem jelenthetnek olyan jelentős bevételt a kerületeknek, hogy ne tudnának ezzel hozzájárulni a 4-es metró építéséhez.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.