2007. június. 08. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 08. 14:15 Gazdaság

Befejeződtek a hivatalos tárgyalások a G8-csúcs zárónapján

Az afrikai országok megsegítésére tett ígéretekkel, illetve a "legfejlettebb" fejlődő országokkal való állandó párbeszéd folyamatának beindításával fejeződtek be a hivatalos tárgyalások pénteken Heiligendammban a G8-csoport csúcsértekezletén.

George Bush amerikai elnök hirtelen rosszulléte miatt csak később kapcsolódott be a tárgyalásokba. Orvosai szerint az elnöknek gyomorbántalmai voltak, de már jól érzi magát. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a nyolcak a meghívott afrikai országok vezetői előtt megerősítették a két évvel ezelőtt a skóciai Gleneaglesben tett ígéretet. Konkrétan azt, hogy 2010-ig megkétszerezik, azaz 50 milliárd dollárra emelik az afrikai országoknak nyújtandó fejlesztési segélyt. Ezen túlmenően 60 milliárd dollár segélyt hagytak jóvá az afrikai államokat sújtó
járványok leküzdésére.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.