2007. március. 22. 17:34 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 22. 17:09 Gazdaság

Megalakult a versenyképességgel foglalkozó kerekasztal

Az adórendszer változtatásával, az üzleti környezettel és a kutatás-fejlesztés (K+F) témájával foglalkozik a Magyarország Holnap program keretében csütörtökön megalakult gazdasági versenyképességi kerekasztal - mondta Török Ádám akadémikus, a kerekasztal miniszterelnök által felkért elnöke.

A kerekasztal célja, hogy a társadalom egészét rövid és hosszú távon egyaránt foglalkoztató kérdésekben nemzeti konszenzus jöjjön létre, olyan elemzések, ajánlások szülessenek, amelyek a mindenkori kormány számára a jogalkotásban segítséget jelenthetnek - fogalmazták meg a most megalakult kerekasztal célját a résztvevők.

Mivel a versenyképesség meghatározó területein, az üzleti környezetben, az adórendszerben és a K+F-nél Magyarország nemzetközi versenytársai az elmúlt 10-15 évben jelentős reformokat hajtottak végre, szükség van olyan változtatásokra, amelyek kedvező hatást fejthetnek ki - áll a kerekasztal céljai között.

A kerekasztal résztvevői három bizottságban vitatják majd meg a versenyképesség kérdéseit. Az adórendszer továbbfejlesztésével foglalkozó "kis kerekasztalt" többek között Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke, Bienerth Gusztáv, a PWC korábbi európai regionális vezetője alkotja.

Az üzleti környezettel foglalkozó "kis kerekasztal" tagjai: Chikán Attila, a Corvinus Egyetem tanára, volt gazdasági miniszter, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke, Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, Straub Elek, a Magyar Telekom korábbi elnök-vezérigazgatója és Török Ádám akadémikus. A harmadik "kis kerekasztal" a K+F és az innováció kérdéseit vitatja meg.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.