2007. január. 19. 13:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. január. 19. 13:49 Gazdaság

Az alkalmazásban lévők tavaly átlagosan bruttó 168500 forintot kerestek

A reálkereset 2006. január-novemberben – a fogyasztóiár-index 3,7 százalékos növekedése mellett 3,6 százalékkal nőtt, a bruttó átlagkeresetek 7,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kicsivel több maradt nálunk,
mint egy évvel korábban.
Változó tőke
© Dudás Szabolcs
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-novemberben átlagosan 2 millió 792 ezer volt. Tavaly január-októberben a reálkereset - 3,4 százalékos fogyasztóiár-index mellett - 4,3 százalékkal nőtt, a bruttó átlagkereset 7,9 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legalább 5 dolgozót foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma az első tíz hónapban átlagosan 2 millió 792 ezer volt.

A reálkereset 2005 január-november között 6,5 százalékkal javult a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedésével számolva. A legalább 5 dolgozót foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 789 ezer volt, csaknem annyi, mint egy évvel korábban.

A KSH adatai szerint 2006 első tizenegy hónapjában a költségvetési szférában 2,1 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában 0,6 százalékkal nőtt a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168500 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 159100 forintot kerestek 2006. január-novemberben. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 192500 forint volt.

A versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 2006. január-novemberben 8,6 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, ez nemzetgazdasági szinten 7,7 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 7,4 százalékkal, a költségvetés területén 6,3 százalékkal, a versenyszférában 8,2 százalékkal emelkedtek.

Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék szeptembertől történő emelése miatt az év utolsó hónapjaiban a nettó kereset dinamikája mérséklődött. Novemberben a nettó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg az előző évi szintet.

A január-novemberi nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 109.800 forint volt, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 81.500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 142.200 forint.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 177.400 forint volt, 7,9 százalékkal magasabb az előző év január-novemberinél. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-novemberben átlagosan 5 százalék volt.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.