2007. január. 17. 12:01 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 18. 16:06 Gazdaság

Surányi szerint három-öt év kell az árstabilitáshoz

Magyarország három-öt év múlva teremtheti meg az árstabilitást, feltéve, ha a kormány pénzügyi megszigorító politikája eléri célját – vélekedett Surányi György, az Intesa Sanpaolo SpA bank közép- és kelet-európai részlegének vezetője, akit a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztjének egyik várományosaként emlegetnek.

Surányi a Euromoney bécsi értekezletén fejtette ki, hogy reményei szerint a makrogazdasági kiigazítások három-öt év múlva meghozzák az eredményt, az árstabilitást. A magyarországi infláció felgyorsult 2006 második felétől, decemberben 6,5 százalékot ért el és az elemzők, valamint a központi bank is 2007 első negyedére 9 százalékos inflációt vár.

Surányi szerint a múltban csak nagy torzulások árán sikerült megfékezni az inflációt, azt ugyanis mesterséges eszközökkel, az árak adminisztratív megszabásával, a költségvetési deficit felhalmozásával lehetett leszorítani. Az árak mesterségesen alacsony szinten tartásához járult hozzá a forint erőltetett felértékelése is. Az infláció ily módon történő visszaszorítása Surányi szerint nem tudja elejét venni a közép-és hosszú távú inflációs várakozásoknak.

Járai Zsigmondnak, az MNB elnökének megbízatása márciusban jár le, és a kormányfő várhatóan rövidesen kinevezi utódját.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.