2007. január. 10. 10:47 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 10. 10:54 Gazdaság

Közbeszerzések kétezer milliárd forintért

A közbeszerzések értéke 2006-ban megközelítette a kétezer milliárd forintot, mintegy 500 milliárddal, 30 százalékkal haladta meg a 2005. évit - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke.

Berényi Lajos szerint az idén két ellentétes tendencia határozza meg a közbeszerzési piacot. Egyrészt az uniós pályázatok aránya és értéke jelentősen emelkedhet, másrészt a gazdasági fejlődés lassulása, és a szigorító pénzügyi intézkedések miatt az önkormányzatok és központi költségvetési szervek beszerzései jelentősen csökkenhetnek. Ezért a közbeszerzések értéke 2007-ben legfeljebb csekély mértékben emelkedik.

A tavalyi egyszerű eljárások számbavétele májusban fejeződik be, ezek becsült értéke 300 milliárd forint.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.