Részlegesen konvertibilis a vietnami dong
A vietnami kormány rendelettel részlegesen szabadon átválthatóvá tette a nemzeti valutát, a vietnami dongot, a január 11-én hivatalossá váló Kereskedelmi Világszervezet-tagsággal (WTO) vállalt kötelezettsége jegyében.
A könnyítés a kereskedelmi és beruházási célú átváltásokra vonatkozik, mondta a központi bank egy meg nem nevezett tisztségviselője csütörtökön a Dow Jones hírügynökségnek. A rendelet a jövő héten jelenik meg a hivatalos közlönyben. A vietnami tervezés- és beruházásügyi minisztérium becslése szerint a külföldi eredetű beruházások az idén meghaladják a tavalyról, 2006-ról becsült 10 milliárd dollárt.
A következő három évben Vietnamban több mint ötven állami konszern részleges vagy teljes privatizálását tervezik, köztük a nemzeti légitársaságét. A kormány hivatalos honlapján megjelent információk szerint a Vietnam Airlinest 2008-tól kezdik árulni, az erről szóló rendeletet már korábban aláírta a kormányfő.
A légitársaság egyike a legsikeresebb vietnami nagyvállalatoknak így az állam a többségi részt magának akarja megtartani. A társaság, amely decemberben csatlakozott a légitársaságok nemzetközi szövetségéhez, a IATA-hoz, 24 viszonylaton repül.
A Vietnam Airlines mellett 2010-ig több textil-, papír-, acél- és élelmiszeripari céget készülnek részben vagy teljesen magánosítani.
Vietnamban az első privatizációs hullám a nyolcvanas években volt, de tekintettel az ország január 11-i csatlakozására a WTO-hoz, a privatizációs folyamatot szeretnék felgyorsítani.
A vietnami ipari és kereskedelmi kamara adatai szerint az 1990-ben még 12 ezer nyilvántartott állami vállalat száma mára 3 ezerre zsugorodott, ezeknek csak mintegy harmada nyereséges, egyharmad rendszeresen veszteséget termel, további egyharmad váltakozó szerencsével működik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.