Kiss Péter: 8-9 százalékos bruttó béremelésre lenne szükség
A következő év Magyarország számára az új gazdaságpolitikai pályára állás éve lesz, az ehhez szükséges döntések zöme megszületett 2006-ban - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hagyományos év végi konferenciáján.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiacon minőségi váltás folyik, kulcskérdés az, hogy szerkezetváltás történjen, és a mostani, bizonyos területeken tapasztalható korszerűtlen szakmai struktúra helyett az uniós követelményeknek, kihívásoknak megfelelő foglalkoztatási szerkezet alakuljon ki.
"A következő években várható változásokat közérthetően kell bemutatni a közvéleménynek, fontos az is, hogy a szakmai elitek között érdemi párbeszéd alakuljon ki a fejlesztések további lehetséges változatairól" - emelte ki. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerint az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusához kapcsolódó uniós pályázatokat már januárban kiírják annak érdekében, hogy a vállalkozások minél előbb elkészíthessék a pályázatokhoz szükséges dokumentumokat.
A fejlesztéspolitikai kormánybiztos kifejtette: olyan konstrukciót alakítottak ki, amelynek alapján már az operatív programok brüsszeli végleges elfogadása előtt tudnak pályázni a fő fejlesztési célok alapján a vállalkozások. Bajnai Gordon aláhúzta: lényegesen növelni fogják a pályázatok elbírálása során az átláthatóságot.
A fejlesztéspolitikai kormánybiztos kiemelte: a fejlesztési programoknál az alapvető célok a foglalkoztatottság növelése és gazdaság tartós bővülésének elérése. Kiemelten kell kezelni azt a kérdést is, hogy Magyarországon ne növekedjék az egyes régiók közötti fejlettségbeli különbség. A következő években az operatív programok (OP) közül a közlekedés-fejlesztési OP gazdálkodik a legnagyobb összeggel, 1.721 milliárd forinttal, a régiók fejlesztésére együttesen 1.620 milliárd forintot szánnak, a környezet és energia OP 1.053 milliárd forintot mondhat magáénak, a "humánprogramok" együttesen 1.472 milliárd forinttal rendelkeznek.
Simor András, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, a Konvergenciatanács tagja szerint az elfogadott konvergenciaprogram megvalósítása elvezeti Magyarországot a gazdasági stabilizációhoz, illetve ahhoz, hogy az ország ráálljon egy növekedésorientált gazdasági pályára. Simor András rámutatott: már a közeljövőben át kell gondolni az ország adórendszerét, és ehhez hozzáigazítva meg kell határozni, hogy milyen kiadásokat, ráfordításokat teljesíthet az állam. A közkiadások nagyságát és méretét szűkíteni kell az ország versenyképességének javítása érdekében - húzta alá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.