2006. december. 01. 17:20
MTI
Utolsó frissítés: 2006. december. 01. 16:56
Gazdaság
A konvergenciaprogrammal nőnek a kamatkiadások
A decemberi aktualizált, a kormány által pénteken jóváhagyott konvergencia-program a szeptemberi változathoz képest 200 milliárd forintos többlet kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre, ám az államháztartás elsődleges egyenlege a szeptemberinél kedvezőbb lesz - áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.
A decemberi aktualizált program szerint a megnövekedettkamatkiadásokat az államháztartás elsődleges - kamatfizetéseket nem tartalmazó - egyenlegének a szeptemberi programhoz képesti javulása ellentételezi. Ezek szerint az elsődleges egyenleg csak 2007-ben lesz deficites, míg a szeptemberi változat 2008-ra is a GDP 0,2 százalékát kitevő hiánnyal számolt.
A decemberi változat szerint jövőre még a GDP 2,4 százalékát éri el az államháztartás elsődleges hiánya, ami 2008-ban 0 lesz majd 2009-től az aktualizált program szufficittel, 2009-ben a GDP 0,9 százalékával, 2010-ben 1,1
százalékával, 2011-ben pedig 1,5 százalékával számol. A közlemény hangsúlyozza, hogy a két program között nincs különbség a felzárkózás menetrendjét, az államháztartás egyensúlyának javítását, a maastrichti feltételek elérését illetően.
Elsősorban abban különbözik a decemberben aktualizált program a szeptemberitől, hogy míg szeptemberben számos reformintézkedésről csak tervként számolt be a kormány, a decemberi dokumentumban ezek egy része már meghozott döntésként, számszerűsített intézkedésként került be. Ennek köszönhetően a szeptemberben felvázolt pálya intézkedésekkel és döntésekkel lényegesen megalapozottabbá vált - fűzik hozzá.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2006. november. 24. 17:52
Módosították a konvergenciaprogramot
Gazdaság
MTI
2006. november. 22. 19:16
Veres: a költségvetés igazodik a konvergenciaprogramhoz
Gazdaság
MTI
2006. október. 19. 13:37