2006. október. 08. 11:15 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 08. 10:20 Gazdaság

Heti tőzsdei összefoglaló: enyhe emelkedés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,39 százalékkal emelkedett, 22056,57 ponton zárt pénteken. A vezető részvények nyereséggel zárták a hetet, a legjobban teljesítő papír közülük a Magyar Telekom volt. A kis és közepes részvények árfolyammozgását tükröző index, a BUMIX értéke viszont 0,98 százalékkal 2292 pontra csökkent.

A részvénypiac forgalma 90,94 milliárd forintot ért el, míg a múlt héten 108,4 milliárd forint értékben születtek üzletek. A belpolitikai helyzet továbbra is éreztette hatását a részvénypiacon, a bizonytalanság főként a mérsékelt forgalomban mutatkozott meg. Az index erősödését leginkább az optimista nemzetközi tőkepiaci hangulat támogatta. A New York-i tőzsde Dow Jones ipari indexe többször is történelmi csúcsra emelkedett a héten, lendületet adva ezzel az európai piacoknak is, és az olajár csökkenése is kedvezett részvénypiacoknak.  

Piaci elemzők szerint egyértelműen pozitív piaci hatása lesz annak, hogy az Országgyűlés bizalmat szavazott pénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, nem múltak el azonban a kockázatai annak, hogy felhígul a meghirdetett egyensúlyi program.

A vezető részvények közül a legjobban a Magyar Telekom teljesített, árfolyama 4,05 százalékkal 900 forintra nőtt, forgalma pedig 8,8 milliárd forintot ért el, ami az összforgalom közel 10 százaléka. A Magyar Telekom a héten közölte, hogy november 15-re hívja össze közgyűlését, amelyen döntenek a 2005. évi pénzügyi beszámoló elfogadásáról, valamint az osztalék kifizetéséről. A tavalyi év pénzügyi lezárása eddig azért váratott magára, mert a társaság egyik leányvállalatánál vizsgálat folyt két, összesen 700 millió forint értékben kötött tanácsadási szolgáltatásokra vonatkozó szerződés ügyében. 

A Mol 0,8 százalékkal erősödött, 19750 forinton zárt pénteken,  forgalma 39,1 milliárd forint volt, ami az összforgalom 43 százaléka. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. a héten bejelentette, hogy még az idén értékesíteni kívánja a tulajdonában lévő 1,73 százaléknyi Mol részvénycsomagot. A nyilvános értékesítésnél előnyt élveznek majd a magánszemélyek és kárpótlási jeggyel is lehet fizetni.

Az OTP árfolyama 0,3 százalékkal javult, 6800 forintra nőtt. A bankpapír 28,9 milliárd forintos forgalma a teljes részvénypiaci adásvétel 32 százalékát adta. A Richter 3,5 százalékkal drágult, 45945 forintra emelkedett az árfolyama. A papír forgalma 7,1 milliárd forintot tett ki, az összforgalom 7,8 százalékát. Az Egis részvények ára 2 százalékkal 30600 forintra nőtt, a papír heti forgalma 1,7 milliárd forint volt. 

A héten lezárult a Skoglund Holdingra tett vételi ajánlat, amellyel a társaság többségi tulajdonosa, a Bankár  Zrt. 98,44 százalékra növelte részesedését. A Bankár bejelentette azt is, hogy élni kíván vételi jogával a tulajdonába nem került részvényekre vonatkozóan, így a Skoglund hamarosan távozik a tőzsdéről.

zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.