Az ideális nappali titka
A jól megtervezett és berendezett nappali legfontosabb ismérve a komfortosság és a használhatóság. A lakás központi tere, a nappali sokfunkciós helyiség, ahogy a szakemberek mondják, „aktív zóna”. Miként hozhatjuk ki a legtöbbet a lakás leglényegesebb helyiségéből?
Többfunkciós helyiség: egyszerre lehet ebédlő és társalgó is. © sxc.hu |
A belsőépítész, lakberendező jó esetben a telek kiválasztásától kezdve végig követheti egy ház felépültét; ideális esetben a véleményét is figyelembe veszik a szobák elosztásának, arányainak kialakításával kapcsolatban – mondja Elek Márton, a Geppetto design stúdió egyik tulajdonosa. (Az Elek-testvérek és munkatársaik kretaív ötleteit a nemzetközi szakmai közönség is díjazta, magyar formatervezőkként ők voltak az elsők, akik a londoni 100% design szakkiállításon és a milánói Salone Satelliten is kiállíthattak.)
Sajnos ma Magyarországon még kevés az olyan kellően tudatos megrendelő, aki még a tervek, az alaprajz elkészülte előtt kikéri a tanácsunkat, tapasztalataink szerint főként azok élnek ezzel a lehetőséggel, akik korábban külföldön laktak, vagy túl vannak már néhány ingatlanvásárláson, építkezésen.
Méret és lényeg
A belső terek megtervezésénél – természetesen amellett, hogy hányan osztoznak a szobákon, hiszen a családok, párok, egyedülálló és élő emberek igényei nagyon különbözőek – a legfontosabb szempont a lakás mérete. - A lakótér mérete alapvetően befolyásolja a szobák funkcióját. Ez az építészeti alapvetés különösen igaz a nappalira, amely esetében a használat célját elsősorban az határozza meg, hogy hány helyiség található a lakásban, milyen szerepet kell betöltenie a központi térnek a lakáson belül – mondja Elek Márton. – A jól megtervezett és berendezett nappali legfontosabb ismérve a komfortosság és a használhatóság – a „testre szabottság” –, ha kell pillanatok alatt társalgóvá, vendégszobává vagy, különösen akkor, ha nyitott konyha is tartozik hozzá, ebédlővé alakítható”.
Ha a szobának, több funkciója is van, szerencsés térelválasztó megoldásokkal részekre osztani a teret: - Nem csak a különféle anyagokból készült paravánokkal, függönyökkel és spanyolfalakkal tagolhatjuk a szobát, a különféle fényerősségű, típusú világítótestek is alkalmasak erre – magyarázza Kovács Danica belsőépítész.
Fontos, hogy a nappali könnyen megközelíthető, lehetőleg az előtérből nyíló helyiség legyen, így ha vendégeket fogadunk, nem kell egy egész sor szobán végigkalauzolnunk a hozzánk látogatókat. „A lakás kialakításánál a megrendelők habitusát is szem előtt kell tartanunk: az aktív, társasági életet élők számára például a tágas, erkélyre vagy teraszra nyíló nappali az ideális választás – teszi hozzá Kovács Danica.
A nappali megtervezésénél, az alaprajzok elkészítésénél azt is figyelembe kell venni, hogy milyen stílusban szeretnék berendezni leendő otthonukat. Ha a terebélyes antik bútorokat részesítjük előnyben, alapvetően máshogy kell kialakítani a teret, mint ha főként a kényelemre és a használhatóságra építő – sok esetben beépített, rejtett – bútorokkal berendezett, minimalista stílusú helyiséget szeretnénk kialakítani.
Nem tárol, elhelyez
a terek
„A bútorok kiválasztásának egyik fő szempontja, hogy hány személy használja a szobát, és milyen tárgyakat kell elhelyeznünk benne” – mondja Elek Márton. „Szerencsére a múlt század fordulójának polgári nappalijaiban még meghatározó berendezési tárgynak számító ruhásszekrényt mára jórészt felváltotta a praktikus gardróbszoba, ahol kényelmesen elhelyezhetjük a ruhákat és egyéb holmikat, így kevesebb tároló helyet kell kialakítani a nappaliban.”
Nyitottságba zártan
A fal, tapéta, padló, járólap színei és is meghatározóak. - Sokan szinte kötelező érvényű szabálynak tartják, hogy a kisebb helyiségekben csak a világosabb árnyalatokat használják, pedig egy mélybarna padló, vagy a sötétebb tónusú bútorok inkább kiemelik, mint elnyomják a világos színeket, így tágasabb térérzetet alakítanak ki – mondja a tervező.
A szoba természetes fényviszonyai jó támpontul szolgálnak a színek kiválasztásakor: a naposabb helyiségekben nyugodtan alkalmazhatjuk a hidegebb kékeket, szürkéket, míg kevésbé jó fekvésű nappalinkat érdemes melegebb színekkel dekorálni. - A megvilágítás is remek játéklehetőséggel szolgál: a jól megválasztott és elhelyezett lámpák, csillárok, falikarok használatával fokozhatjuk a helyiség tágasságának érzetét. A különféle típusú, fényerősségű fényforrásokkal elválaszthatjuk egymástól a szoba részeit, a vendégvárásra, szórakozásra, pihenésre szolgáló teret, az étkezőt, az amerikai konyhát vagy az otthoni irodaként funkcionáló munkasarkot – magyarázza Kovács Danica.
Divat az eklektika
A bútorok mellett az apróbb tárgyak, kiegészítők megválasztásával is nagyon feldobhatjuk a nappalinkat. - Sokan hajlamosak arra, hogy egyetlen lakberendezési stílus mellett kötelezzék el magukat – mondja Elek Márton –, pedig, ahogy a legújabb trendek is bizonyítják, a játékosság, a nem feltétlenül egymáshoz illő darabok jó érzékű párosítása sokkal élhetőbbé, kellemesebbé teheti a lakásunkat, mint a szigorú szabályok szerint összeválogatott, uniformizált tárgyak. Felesleges lenne szabályokat alkotni azzal kapcsolatban, hogyan rendezzünk be egy lakóteret. Egészséges arányérzék kérdése az egész.”
Tartalmi partnerünk a Bookmark Media
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.