2006. március. 28. 17:50
MTI
Utolsó frissítés: 2006. március. 28. 17:55
Gazdaság
Fővárosi támogatás társasházaknak és újszülötteknek
Idén 1,1 milliárd forinttal támogatja a fővárosi önkormányzat a társasházak felújítását, a szociálisan rászorulóknak pedig a minden újszülöttet megillető 40 ezer forintos állami támogatás mellé további 20 ezer forintot ad.
Keddi ülésükön hagyták jóvá a pályázati kiírást, amely szerint a társasházak felújítói egyebek közt vissza nem térítendő támogatást is igényelhetnek - mondta Geberle Erzsébet, a fővárosi önkormányzat szociális és lakásügyi bizottságának elnöke.
A társasházak felújításához szükséges ugyan az önrész, de ezen túl kerületi, valamint fővárosi forrásokat is lehet pályázati úton szerezni.
A bizottság zöld utat biztosított annak a babakötvénynek a tárgyalásához is, amiről csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés. A főváros rászorultsági alapon, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőknek kíván egyszeri kiegészítő támogatást nyújtani a gyermekneveléshez - jegyezte meg Geberle, hozzátéve, a minden újszülöttet megillető, az idén 40 ezer forintos állami támogatás mellé a főváros további 20 ezer forintot ad a szociálisan rászorulóknak.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Hét nap
2006. február. 01. 00:00
LAKÁSTÁMOGATÁS
Itthon
MTI
2006. március. 03. 15:58
Babakötvény: 7800 számla már kamatozik
Itthon
MTI
2006. január. 11. 12:30
A főváros is beszáll a Babakötvénybe
Vélemény
2006. január. 02. 19:40
Nem baba a Babakötvény?
Gazdaság
MTI
2006. január. 19. 15:59