Megugrott a mobileladások száma
Tavaly 810 millió darab mobiltelefon készülék kelt el, 19 százalékkal több mint egy évvel korábban, ami a fejlődő gazdaságok erőteljes keresletének köszönhető.
Elsősorban a déli félteke, India és Afrika kereslete hajtotta fel a világpiaci forgalmat - mutat rá Neil Mawston a piackutató cég elemzője. A globális értékesítési forgalom előreláthatólag 2007-ben töri át az egymilliárd darabos küszöböt.
A legnagyobb szállító változatlanul a finn Nokia 34,2 százalékos piaci részesedéssel a tavalyi negyedik negyedévben, kissé magasabbal az egy évvel korábbi 33,6 százaléknál. A Nokia új modelleket mutatott be mind az olcsó, mind pedig az exkluzív osztályban. Piaci részesedését azonban csak csökkenő átlagár és haszonkulcs mellett volt képes növelni. A fejlődő piacokon a mobiltelefonok értékesítési sikere szorosan összefügg a 40 dollár körüli árú olcsó modellek megjelenésével.
A második legnagyobb, a Motorola ledolgozott valamennyit lemaradásából a Nokia mögött és 18,3 százalékra növelte tavalyi negyedik negyedévi piaci részesedését az egy évvel korábbi 16,2 százalékról. A javulást a RAZR modellcsalád sikerének köszönhető, Minden három eladott Motorola készülékből egy ehhez a családhoz tartozott. A Motorola a negyedik negyedévben 41 százalékkal növelte eladásait, míg a többiek átlagosan 28 százalékkal. A Strategy Analytics a RAZR modell nyilvánvaló sikere ellenére túl kockázatosnak tartja a Motorola egy modellcsaládra támaszkodó politikáját.
A Samsung Electronics piaci részesedése 11,1 százalékra emelkedett 10,7 százalékról a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Koreai versenytársa az LG Electronics az öt legnagyobb csoportjának leggyengébbel szereplő tagja, értékesítésnek negyedik negyedévi 17 százalékos javulásával. A japán-svéd Sony Ericsson közel áll az LG piaci pozíciójának elhódításához a tavaly bemutatott walkman-telefonok jó piaci fogadtatásának köszönhetően. Mindkét cég 6,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, az LG hajszálnyi előnyével.
A piac vesztesei az öt nagy csoportján kívüli gyártók voltak, amelyek együttes piaci részesedése 23,3 százalékra csökkent a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 26 százalékról
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.