2006. január. 10. 08:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. január. 10. 08:35 Gazdaság

Az internetezők 2012-re várják az eurót

Az NRC Piackutató Kft. decemberben az euró bevezetésével kapcsolatban kérte ki az internetezők véleményét. A netpolgárok döntő többsége úgy gondolja, hogy a forintot csak akkor szabad felcserélnünk az euróval, ha arra a gazdaság és a társadalom teljes mértékben felkészült.

A megkérdezettek majdnem fele (47 százalék) 2012-re prognosztizálja az euró bevezetését. Csak 30 százalék abban bízik, hogy már 2010-ben, 23 százalék szerint pedig 2012 után fogunk a sarki közértben is euróval fizetni.

A netpolgárok döntő többsége (73 százalék) úgy gondolja, hogy az eurót csak akkor szabad bevezetni, ha a társadalom és a gazdaság felkészült a váltásra. Mindössze 11 százalék vélekedik úgy, hogy az euró minél előbbi bevezetése érdekében áldozatokat kell hoznunk. A forintot 12 százalék szerint nem is kellene felváltanunk az euróval, míg 4 százalék nem foglalt állást ebben a kérdésben.

A férfiak, az idősebbek, a felsőfokú végzettségűek között az átlagosnál nagyobb arányban találunk olyanokat, akik az euró minél előbbi bevezetését szorgalmazzák, még akkor is, ha ez a lépés gazdasági megszorító intézkedésekkel járna.

Az internetezőket megkérdezték arról is, hogy az euró bevezetésének mi lenne a legfőbb makrogazdasági előnye. Legtöbben a nemzetközi kereskedelem megélénkülésében (30 százalék) és a valutakockázat eltűnésében (26 százalék) látják az euró bevezetésének legnagyobb előnyét.

nemzetközi kereskedelem élénkülése

30%

árfolyamkockázat eltűnése

26%

alacsonyabb infláció

16%

az ország nem lesz kitéve valutaspekulációnak

16%

valutaátváltással kapcsolatos költségek eltűnése

12%


A felmérést az NRC 2005. december 22. és 2006. január 5. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.